Egészség

"7 év után csoda történt" - Egy kitartó pár megindító története

Hogyan végződött a történetük a meddőségi klinikán?

4 hónappal a műtétet követően arra lettem figyelmes, hogy késik a menstruációm. Először azt hittem, hogy elszámoltam valamit, de azért persze csináltunk gyorsan a férjemmel egy terhességi tesztet. Amikor pozitív lett, nem akartunk hinni a szemünknek, még két teszt kellett ahhoz, hogy el merjük hinni, hogy kisbabát várok. Teljesen természetes úton fogant meg a baba, és szerencsére minden a legnagyobb rendben ment a terhesség során is. Hihetetlenül hálásak vagyunk Dr. Vereczkey Attilának és csapatának, hogy velünk voltak a nehézségek során, és a terhesgondozás alatt is, ráadásul a kisbabánkat is ő segítette világra. Abban is biztos vagyunk, hogy akkor is visszatérünk hozzá, amikor már a következő kisbabákat várjuk.

Judit kezelőorvosa, Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos szerint a meddőséget komplex szemléletben, azaz a szakmák közötti összefogásban érdemes kezelni. Judit esetében részleges méhsövény, valamint 3. stádiumú endometriózis volt kimutatható, amelyet súlyos kismedencei összenövések is súlyosbítottak.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A szakember hangsúlyozza, hogy az ilyen jellegű problémákra a minimál-invazív sebészet jelenti a leghatékonyabb megoldást, mivel ez a korszerű technológia lehetővé teszi, hogy ne kelljen hosszabb metszéssel felnyitni a hasfalat, hanem apró lyukakon keresztül történjen a beavatkozás. Judit esetében a műtét során a méhet kettéosztó sövényt átmetszették, a kismedencei összenövéseket oldották, és az endometriózisos területet lézerrel elvaporizálták, vagyis elpárologtatták, így megszűntek azok a problémák, amelyek akadályozták a sikeres gyermekvállalást.

A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szakembere szerint Judit esete is igazolja az intézet stratégiájának sikerességét, mely szerint a meddő párok számára nem feltétlenül a lombikbébi program jelenti a megoldást, sokszor a kiváltó ok, például méhfejlődési rendellenesség műtéti megoldása segíthet az egészség helyreállításában.

Dr. Vereczkey Attila szerint tehát a személyre szabott kezelést érdemes előnyben részesíteni, hiszen sok esetben a hormonális rendellenesség korrigálása, illetve a pszichológussal történő néhány alkalmas konzultáció is a kívánt gyermekáldáshoz vezethet.

Forrás: versysclinics.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Lifestyle
Az általános műveltség sokkal többet jelent annál, mint hogy ki mennyi évszámot, nevet vagy címet tud felidézni. Az igazán érdekes tudás gyakran egészen különböző területekről származó ismereteket...
Lifestyle
Szigorú razziát tartott a fogyasztóvédelmi hatóság a hazai játszótereken: a vizsgálatok során az ellenőrizte helyszínek és eszközök több mint harmadánál állapítottak meg valamilyen jogsértést.
Sztárok
Hatalmas a boldogság Gulácsi Péteréknél: a spanyolországi igazolást követően a magyar kapus felesége bejelentette, hogy harmadik gyermeküket várják.
Sztárok
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...