Lifestyle

Így tudsz egyszereűen spórolni a vízzel

Szinte minden család életében fontos kérdésnek számít a kiadások csökkentése és ezek között általában a vízszámla összege is első helyen szerepel. Összeszedtünk néhány hasznos tippet, hogy hogyan spórolhatsz a vízzel ügyesen.

A víz az egyik olyan dolog a háztartásunkban, amivel talán a legnehezebb dolog spórolni, hiszen az életünk minden területén szükség van rá. A konyhában, a fürdőszobában, a takarításhoz és a mosáshoz is nélkülözhetetlen. Azonban ha ügyesek vagyunk, akkor némi odafigyeléssel spórolhatunk a havi vízfogyasztás költségen.

Zuhanyzás
Ki ne imádna egy fárasztó nap után forró vízzel teletölteni a kádat és néhány gyertya társaságában kicsit elfelejteni a problémákat? De a vízhasználat szempontjából érdemesebb a zuhanyzást választani, persze nem kell teljesen lemondanunk a kádban való forró fürdőről sem, de ajánlatos maximum heti egy alkalomra korlátozni ezt az élvezetet.

Fogmosás
Fogmosáskor tanácsos elzárni a vizet arra az időre, amíg alaposan megmossuk a fogainkat, az alatt az idő alatt is rengeteg víz elfolyik teljesen feleslegesen, így ha nem is jelent túl sokat az az öt perc, de a költségek szempontjából is örök igazság lehet az a tény, hogy "sok kicsi sokra megy".

Mosogatás
A mosogatás a másik olyan terület a háztartásban, ahol percek alatt észrevétlenül is nagyon sok víz fogy el. Erre lehet megoldás, ha nem folyamatosan folyó vízzel mosogatunk, hanem feltöltjük a csapot mosogatószeres vízzel és úgy mossuk át, majd vízzel leöblítjük az edényeket.

Csöpögő csap
Bár nagyon egyszerűen hangzik, de nagyon sok víz azzal is elveszhet, ha nem figyelünk oda arra, hogy csöpög a fürdőszobában vagy a konyhában a csap. Ráadásul egy gyorsan orvosolható problémáról van szó, így érdemes egy szakember vagy ismerős segítségét kérve megjavítanunk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.