Sztárok

Irány Hollywood - 5 magyar színész külföldi filmekben

Van aki még be sem fejezte az iskolát, és van aki már meglett felnőtt emberként döntött úgy, hogy itt az ideje megvalósítani az álmait, s szerencsét próbálni a nagyvilágban. Magyar hírességeink példáján és sikerein okulva, talán valóban nem árt olykor kockáztatni. Íme öt olyan magyar színész, akik a már a világ számos pontján megcsillogtatták tehetségüket.

1. Dobó Kata
Kata a Színház és Filmművészeti Iskola első évfolyama után hagyta el hazánkat, hogy Hollywoodban tanulhasson színészmesterséget. Első amerikai filmszerepét a 2001-es 15 perc hírnév című Robert De Niro filmben kapta. Eredetileg a női főszerepre jelentkezett, de nem volt elég jó az angolja, így végül egy néhány másodperces jelenetben láthatták a nézők.

Fontos szerepet kapott azonban a A helyszínelők című sorozat egyik epizódjában, de forgatott Steven Seagallal és Dolph Lundgrennel is. A legnagyobb csalódás a Trója című film castingján érte, mikor már csupán ketten voltak versenyben Heléna szerepéért, de végül a rendező Diane Krügernek adta a szerepet.

2. Fenyő Iván
A színész hat évvel ezelőtt utazott a tengerentúlra, hogy ott próbáljon szerencsét. A számtalan válogatáson való részvétel eredményét végül egy hollywoodi katonai filmszerep hozta meg. Iván 2005-ben a Bőrnyakúakban, az Oscar-díjas rendező Sam Mendes filmjében kapott szerepet, bár a hírek szerint akkor bántóan megvágták a jelenetét, vagyis csak pár másodpercre tűnt fel a képernyőn.

Az idén azonban ismét rámosolygott a szerencse, ugyanis az HBO szuperprodukciójában, a Jeremy Irons főszereplésével futó Borgiákban játszhat, amely a hazai mozi csatorna egyik legnépszerűbb sorozata, amely a híres és hírhedt Borgia család szövevényes hétköznapjait mutatja be.

3. Gryllus Dorka
Berlin évek óta szolgál második otthonául Gryllus Dorkának, miután itthon nem kapott szerződéseket, úgy döntött, hogy kint próbál szerencsét. Már korábban is dolgozott Rolf Schübel német rendezővel, aki felvetette neki, hogy inkább kint próbáljon meg karriert építeni, s hála neki, Dorka több külföldi produkcióban is szerepet kapott már.

Legutóbb a népszerű sorozat, a Cobra 11 vendégszereplője volt, ahova nem is jelentkezett szereplőválogatásra, mégis bekerült a sorozatba. Mivel már jó ideje Németországban színészkedik és énekel, a sorozat készítői felkeresték, és az évadnyitó pilotban ajánlottak neki szerepet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...