Sztárok

Dustin Hoffman egy terapeutával győzte le démonait

A világhírű amerikai színész, Dustin Hoffman végleg megszabadult régóta gyötrő démonaitól, melyek mindig félelemben tartották, ha filmrendezésről volt szó. Azonban most felülkerekedett rajtuk és győzött.

A 75 éves Dustin Hoffmannek világ életében problémái voltak a filmrendezéssel. Sokáig nem mert belevágni, pedig nagy álma volt a rendezés. Álmát meg is tudta volna valósítani, hiszen 1978-ban a Próbaidő című film csak rá várt, mégis visszautasította a felkérést, így csak mint főszereplő és producer vett részt a film elkészítésében. Hoffman válogatta ki a szereplőket és együtt dolgozott az írókkal a forgatókönyvön. Nagyon szerette a filmet, hiszen az övé volt. Mégis, ahogy elkezdődtek a forgatások, félelmei ismét eluralkodtak rajta.

Most azonban újra rákacsintott a szerencse. Miután szembeszállt démonaival és felesége, Lisa, valamint ügynöke unszolására elment terapeutához, legyőzte a rendezéssel kapcsolatos félelmeit. "Mint minden embernek, nekem is megvannak a magam démonai, amelyekkel harcolnom kell. Egyike volt ezeknek a démonoknak a rendezés. Most, hogy végre megcsináltam, azt kérdezem magamtól, miért vártam vele ilyen sokáig" – mesélte a színész a Die Zeit című német online napilapnak.

Így készült el az Oscar-díjas színész tavaly forgatott Kvartett című filmje, mely január 24-én fog bekerülni a magyar mozikba. A vígjáték négy idősödő operaénekesről szól. Főszerepben pedig Maggie Smith-t, Billy Connollyt és Michael Gambont láthatjuk majd.

Örülünk, hogy a színész össze tudta magát szedni, hiszen sokan szeretnének színészi nyomdokaiba lépni, köztük Daniel Radcliffe, aki példaképének tartja Hoffmant.

Fotó: entretenimento.uol.com.br

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...