Sztárok

Kiborult, és válással fenyegetőzik a gyönyörű színésznő

Anyának lenni nem könnyű, ezt mindenki tudja, de úgy tűnik Megan Foxnak kifejezetten nehezére esik belejönni a szerepbe. A színésznő számára borzasztó stresszes a gyereknevelés, nemrég rendre is utasította férjét, hogy tegyen valamit az ügy érdekében, különben rá fog menni a házasságuk.

Megan Fox aztán tényleg nem egyszerű eset. Első körben arra eszmélt rá, hogy a szülés bizony nem egy wellness utazás, és némi fájdalommal is jár, majd most azt a hihetetlen felfedezést tette, hogy egy kisbaba nem csupán néhány órás elfoglaltságot jelent naponta.

A színésznő szeptemberben adott életet a kis Noah-nak, azóta azonban mint mondja, egy nyugodt percük sincs férjével, Brian-nel. Kezdetben egyáltalán nem akart fizetett felvigyázót a gyermek mellé – mint ahogyan érzéstelenítőt sem a szüléskor – de később rá kellett jönniük, nem bírnak el ketten a kisbabával. Így hát kénytelenek voltak felfogadni egy dadust, aki segít nekik a kicsi körüli teendőkben.

Egy dada azonban nem bizonyult kellő segítségnek, ugyanis a kisfiú nagyon rossz alvó. Éppen ezért felvettek egy éjszakás felvigyázót is, aki azonnal ugrik, ha Noah felsír vagy felébred, így a szülők kipihenten ébrednek reggelente.

"Együtt élni egy csecsemővel nehéz. Rengeteg munkával jár, én pedig nem fogadtam fel segítséget, mert kissé túlbecsültem a saját képességeimet. Fogalmam sem volt róla, mennyire nehéz is lehet mindez, Brian és én pedig teljesen kimerültünk. Rájöttem, hogy muszáj beszereznünk egy éjszakás dadát, különben el fogunk válni, mert ha továbbra sem alszunk, egyszerűen kicsináljuk egymást” - mesélte Fox a Jay Leno showban.

Fotó: klatsch-tratsch.de

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...