Christmas

A Luca-napi szokások és hiedelmek nyomában

Luca neve a lux (fény, fényesség, világosság) szóból ered. Amikor életbe lépett a Gergely-naptár, december 13-a volt az év legrövidebb napja, ezért lett a nap Luca napja. Ettől a naptól karácsonyig mindennap lehet valamilyen mágikus szertartást végezni.

Luca legendája
Luca egy előkelő szicíliai családból származott, fiatalon felvette a kereszténységet, és örök szüzességet fogadott, de pogány vőlegényhez akarták adni, és hogy ne tetsszen kérőjének, saját maga szúrta ki a szemét. Későbbiekben ő lett a vakok és szemfájósok védelmezője. A magyar néphitben inkább kísértetszerű, büntető és rontó szerepe van, külseje egy öregasszonyéhoz hasonlít.

Hiedelmek, szokások
A néphit szerint ezen a napon, 13-án, a lányoknak, asszonyoknak tilos volt dolgozniuk, ha mégis dolgoztak, akkor súlyosan megbűnhődtek. A boszorkányok, rontások ellen Luca előestéjén, az ajtókat, ablakokat, bezárták. A kulcslyukba dugott fokhagyma, a bal ajtófélfába állított kés, és a keresztbe állított seprű is elriasztotta ezeket. Ezen a napon tilos volt kölcsönkérni, nehogy a boszorkányok kezére kerüljön.

Luca széke
A legnevezetesebb szokás december 13-án, Luca székének kifaragása. Ennek szabályos ötszög köré írt, öt szabályos háromszögből formált csillag alakúnak kellett lennie. Készítőjének Luca napjától kezdve mindennap faragnia kellett egy kicsit, de csak karácsony napján készült el hivatalosan. A hagyomány szerint kilenc féle fából kellett készülnie: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser-, és rózsafa. Ez a különleges bútordarab arra szolgál, hogy a készítője ennek segítségével megállapítsa ki a boszorkány a faluban. Ha a széket magával viszi az éjféli misére, ott ráállva megláthatja a boszorkányt, de a boszik is meglátják a széken állót, és őt megpróbálják elkapni. A menekülőnek a hazafele úton megállás nélkül mákot kell szórnia, amit a boszorkányoknak kötelességük felszedni, és így nem érheti őt utol. Miután az illető szerencsésen hazaért, a széket el kell égetnie.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Christmas
Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.
Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.