Egészség

Tippek az immunrendszer erősítéséhez

Ismét beköszöntött a lázas, megfázásos megbetegedések ideje. Immunrendszerünk erősítésével nagyobb eséllyel vehetjük fel a harcot ezekkel a betegségekkel.

Kiegyensúlyozott táplálkozás
A helyes, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, változatos étrend kiemelkedő szerepű immunrendszerünk megerősítésében. Ügyeljünk rá, hogy rendszeresen, lehetőleg stresszmentes körülmények között étkezzünk. A reggeli kiemelt szerepéről ugyan számtalanszor hallottunk már, de a megfázásos időszakban érdemes hangsúlyozni, hogy kutatások szerint egy nyugodt, kiadós reggeli a megfázással szemben is sokkal ellenállóbbá tesz. A megfelelő folyadékbevitel nemcsak a nyári hőségben fontos, hanem a hideg idővel együtt beköszöntő fűtési szezonnal együtt járó száraz levegőben is.

Elegendő alvás
Egy felnőtt átlagos alvásigénye napi 7-8 óra, és ennek betartása sokat segíthet erőnk és egészségünk megőrzésében. A nyugodt alvásnak számtalan feltételét szinte lehetetlen felsorolni, ám azt mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy télen a megfelelő szobahőmérsékletre érdemes különösen ügyelnünk. Bármennyire is kellemes egy meleg lakásban tölteni estéinket, arra figyeljünk, hogy hálószobánk hőmérséklete ne haladja meg a 20 fokot. Az alvás előtti szobaszellőztetés is kulcsfontosságú a pihentető álom elérésében.

Mozgás
A mozgás jelentősen javítja szervezetünk ellenállóképességét, így érdemes rendszeresen időt szakítanunk rá. A kedvelt sportjaink mellett ősszel és télen érdemes minden egyéb lehetőséget megragadnunk, hogy minél aktívabb életet éljünk: busz helyett válasszuk a gyaloglást vagy biciklizést, liftezés helyett pedig a lépcsőzést.

Megfelelő öltözködés
A helyes öltözködéssel jelentősen hozzájárulhatunk immunrendszerünk fitten tartásához. A hideg, szeles, havas időben meleg, vízálló és kényelmes, nem túl szűk ruhák, kabátok ajánlottak. Lábunk melegen tartása rendkívül fontos egészségünk megőrzése érdekében: telente érdemes különös figyelmet fordítanunk a meleg, természetes anyagból készült zoknik és a vízálló cipők beszerzésére.

Mielőbb átmelegedni
Ha átfagyva érkezünk haza, igyunk egy nagy csésze meleg teát, mézzel ízesített tejet vagy vegyünk egy meleg lábfürdőt. De az is csak hasznunkra válhat, ha nyakig merülünk egy kád illóolajjal gazdagított fürdővízben. A zsályából, kamillából, eukaliptuszból készült illóolaj nemcsak a megfázás kezelésére, hanem megelőzésére is kiválóan alkalmas.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Az Európai Bizottság új lakhatási javaslatot tett le az asztalra, ami budapesti és a balatoni ingatlanokat is érintheti.
Sztárok
Úgy tűnik, hiába költözött vissza Harry és Meghan az Egyesült Királyságba, a királyi családnak továbbra sem sikerült rendeznie minden nézeteltérését.
Sztárok
Különleges biztonsági protokoll lépett életbe a római Gemelli Klinikán, ahol álnéven és speciális kódok mögé rejtett adatokkal készítik elő XIV. Leó pápa tüdőcsomó-eltávolító műtétjét.
Sztárok
Különleges pillanatokat osztott meg rajongóival Majka és felesége, Majoros Hajnalka: a sztárpár a francia Riviérán kapcsolódik ki, ahol ezúttal Hajni ragadta meg a robogó kormányát.
Lifestyle
Az Országgyűlés megszavazta a kormány új gyermekvédelmi törvénymódosításait, amelyek a digitális környezetben, a médiaszolgáltatásban, a közterületi reklámoknál és a kórházban maradt gyermekek...
Egészség
A fokhagyma szinte minden magyar konyhában megtalálható, ám kevesen tudják, hogy a belsejében megjelenő apró elváltozás sokat elárulhat az állapotáról.