Sztárok

Daniel Craig Afganisztánba is elvitte a Skyfallt!

Hatalmas meglepetésben volt része egy Afganisztánban állomásozó brit katonai egységnek a minap, hiszen nem más, mint maga James Bond látogatta meg őket. Daniel Craig az ügynök sorozat legújabb részét is elvitte hozzájuk.

A színész személyesen jelent meg vasárnap egy afganisztáni brit katonai táborban, hogy bemutassa a legújabb Bond-epizódot. A film – számszerűsítve is - hatalmas sikereket ért el a mozikban, de nem volt ez másképp a száraz és homokos Afganisztánban sem. Az ott állomásozók kitörő lelkesedéssel fogadták a Skyfall különleges „premierjét”.

A színész még egy rövid beszédet is tartott a vetítésre összesereglett nyolcszáz katona előtt, de egyébként is nagyon közvetlenül viselkedett velük. Jókat beszélgetettek, érdeklődött a családjuk, és a munkájuk felől is, na és persze a közös fotók sem maradhattak el.

Craig képzett ügynök lévén természetesen nem csak társalgással töltötte az idejét, ott-tartózkodása alatt bejárta a tábort, és megnézte az éppen folyó kiképzést is. Kipróbálta a brit katonák által a bevetéseken használt automata fegyvereket, és egy traumás pácienseket ápoló kórházat is felkeresett. Az egyik közlegény, Scott Craggs szerint az élmény nagyon jó hatással volt mindenkire, az pedig külön öröm volt számukra hogy a színész"vette a fáradságot és ellátogatott közéjük".

A 007-esnek egyébként bőven lesz még alkalma bizonyítani rátermettségét, hiszen nemrég vállalta el további két James Bond-film főszerepét, több mint 50 millió dollárért (11 milliárd forint). A két új epizódot várhatóan 2014-ben, illetve 2016-ban láthatjuk majd a mozikban. Már alig várjuk!

Kép: thesun.co.uk

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Előfordult már veled, hogy vacsora után mégis a csokis fiók előtt kötöttél ki, pedig egyáltalán nem korogott a gyomrod? Nem vagy egyedül: sokan nyúlnak automatikusan valamilyen nasi után anélkül,...
Fashion&Beauty
Azt hitted, hogy a zselés trend már elérte a csúcsát? Nos, úgy tűnik, még mindig tud újat mutatni. Az elmúlt néhány nyár során a zselés cipők – a pántos szandáloktól egészen a kecses, alacsony sarkú...
Lifestyle
Ugye, milyen bosszantó, amikor a főtt tojás héja már a lábasban megreped, a hámozás pedig hosszú percekig tart? Pedig néhány egyszerű konyhai trükkel mindkét problémát könnyedén elkerülheted!
Lifestyle
Az IQ mellett egyre nagyobb szerepet kap a mindennapi sikereinkben az EQ, vagyis az érzelmi intelligencia. Szakemberek szerint létezik négy olyan rafinált kérdés, amelyekre adott válaszaink azonnal...
Lifestyle
A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.
Egészség
Állítólag a reggeli a nap legfontosabb étkezése, és megmutatjuk, hogy mi köze van ennek az öregedéshez.