Sztárok

Így segítenek a világsztárok a Sandy hurrikán károsultjainak!

A Sandy hurrikán alig egy hete süvített végig Amerika keleti részén, hatalmas pusztítást hagyva maga után. A tízmilliárd dolláros anyagi káron kívül több mint 150 ember vesztette életét, az USA-ban és a karibi térségben egyaránt. A katasztrófa kapcsán némelyik sztár azonban hatalmas önzetlenségről tett tanúbizonyságot, ki így, ki úgy, de felajánlotta segítségét.

Lady Gaga kerek 1 millió dollárt adományozott a Vöröskeresztnek, jelentette be a napokban saját weboldalán. Az énekesnőt gyökerei késztették az segítségnyújtásra. Gaga úgy gondolja, hogyha nem New Yorkból származna, nem vált volna olyan művésszé és nővé, mint amilyen most. „Kérem, fogadják el az én, a szüleim és a testvérem adományát nagy hálával New Yorknak azért, hogy felnevelt bennünket” – tette közzé rajongói oldalán.

Russel Crowe is kivette a részét az újjáépítésből, ő a New York-i polgármester alapítványának küldött egy bizonyos összeget, hogy a károsult területeken fákat tudjanak ültetni. Nicole ’Snooki’ Polizzi valóságshowsztár ruhákat adományozott, Jimmy Kimmel ismert műsorvezető azt tervezi, hogy árverésre bocsájtja talkshowjában lévő asztalát, ismert emberek aláírásával, s a befolyt pénzt a Vöröskeresztnek adományozza.

Vannak akik nem feltétlenül pénzzel, hanem jelenlétükkel próbálnak segíteni a rászorulókon, a Harry Potter sorozat hősnője, Emma Watson például olyan idős manhattani lakosoknak hordott ételt, akik nem tudják elhagyni otthonukat, Ben Stiller pedig azoknak osztott meleg ebédet, akiknek a hurrikán miatt jelenleg nincs hol lakniuk.

A sztárok a segítségnyújtáson kívül, lelkesen kampányolnak is, és kérik a lakosságot, ne feledkezzenek meg a katasztrófa áldozatairól és a károsultakról, és aki teheti, bármilyen úton-módon, de támogassa a Vöröskereszt munkáját.

Kép: rt.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Sztárok
Eva Longoria szerint az emberek gyakran keresik azt az egyetlen titkot, amely garantálja a fiatalos külsőt és a jó formát – ő azonban úgy véli, ilyen „csodaszer” nem létezik. A színésznő álláspontja...
Lifestyle
A Szűznek a felgyülemlett feszültség most nem gondolati szinten jelenik meg, hanem cselekvésre is ösztönzi őt.
Sztárok
Évek óta találgatják a királyi család rajongói, vajon mikor láthatja újra III. Károly király legfiatalabb unokáit. Nos, a közeljövőben egy olyan eseményre kerülhet sor, amely akár egy régóta várt...
Egészség
Óriási gondot tud okozni, ha egy kórházi műtőben nem működik a klíma.
Lifestyle
A papírtörlő gyakorlatilag már minden háztartásban ott van, de vannak dolgok, amikre nem ezt kellene használni.