Lifestyle

Így készíthetsz aszalt és szárított csemegéket

Már őseink is hatékonyan alkalmazták a szárítás technikáját, hogy élelmiszereiket tartósítani tudják. Ennek a legjobb módja a folyadékelvonás, melyet mi már könnyedén megoldhatunk, akár zöldséget, akár gyümölcsöt szeretnénk szárítani.

Nyáron a legjobb berendezés áll a rendelkezésünkre ehhez a procedúrához, amely nem más, mint a nap melege, amely hatékonyan vonja el a folyadékot a növényekből. Fontos, hogy minden szárítandó dolgot, azaz fűszereket, gombát, zöldségeket vagy gyümölcsöt alaposan mossunk meg.

Ha zöldség- vagy gyümölcsfélét akarunk aszalni, akkor érdemes vékony szeletekre vágni azt. Ha a nap már „nem áll rendelkezésünkre”, ebben az esetben sütőben is hatékonyan, ráadásul sokkal gyorsabban vihetjük véghez a szárítást.

A legtöbb növénynél érdemes alacsonyabb hőfokon indítani a szárítást, általában 70 Celsius-fok körül, majd ahogy a növény el kezd „összeroskadni”, fokozatosan állíthatjuk magasabbra a hőfokot, viszont 100 Celsius-fokot ne haladja meg, végtére is nem megsütni akarjuk a gyümölcsöket.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Gyümölcsöknél elég addig aszalni, míg a növény ruganyossá nem válik, de a zöldségeket érdemes teljesen kiszárítani. Sem a gyümölcsnek, sem a zöldségnek nem árt, ha tűző napon szárítjuk, még a gombaféléknek sem, viszont a fűszernövények szárítását inkább árnyékos, szellős helyen végezzük.

Minden szárítandó növénynél fontos, hogy mind az aszalás során, mind pedig a tárolás folyamán megfelelően szellőzzön, így elkerülendő a penészedést. Erre tökéletesen alkalmasak papírtasakok, rácsos kosarak, vagy dobozok és vászonzsákok is.

Nem csak finom, de egészséges és tartós élelmiszert állíthatunk így elő, melyben nemcsak az ízanyagok, de a vitaminok és ásványi anyagok is koncentráltabban vannak jelen a vízelvonásnak köszönhetően, így tökéletes része lehet a fogyókúrának vagy az egészséges életmódnak.
 

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A profi sport világában egyre több olyan női versenyző tűnik fel, aki nemcsak kiemelkedő eredményeivel, hanem természetes szépségével is milliók figyelmét kelti fel. Közéjük tartozik a német...
Lifestyle
A hét elején egy hiba vagy váratlan fordulat kizökkentheti a Mérleget a megszokott rendszeréből. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...