Egészség

A baráti körtől is függ, hogy hízik vagy fogy valaki

Inkább híznak azok, akiknek a barátai között túlsúlyosak vannak, és inkább fogynak, akik vékonyabbakkal barátkoznak - állapították meg középiskolások követéses vizsgálatával amerikai kutatók.

A PLoS ONE című nyílt hozzáférésű tudományos portálon közzétett tanulmányba két amerikai középiskola diákjait vonták be. Az egyik középiskola vidéken volt, és főként fehér diákjai voltak, míg a másik városi iskola, és faji szempontból vegyes volt az összetétele.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Miután megmérték a diákok testtömegét, egy évig követték nyomon közösségi hálójukat, majd újra megmérték testtömegüket. Kiderült, hogy azoknak a 40 százaléka, akiknek karcsúbb barátaik voltak, fogyott valamennyit az eltelt év alatt, míg 27 százalékuknak gyarapodott a súlya. Azok közül viszont, akiknek baráti körében elhízott diákok voltak, 56 százalék szedett magára újabb kilókat, és csak 15 százalékuk fogyott eközben. Mindez arra utal, hogy a közösség valóban jelentős hatással van arra, hogy valaki fogyni vagy hízni fog - idézte a kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő folyóirat.

Forrás: MTI
 

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Kedden is még a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, aztán jön a fordulat.
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.