Sztárok

Jesse James 19 nővel csalta meg Kat von D-t

A tavalyi év legmegrázóbb szakítása Sandra Bullock és Jesse James nevéhez kapcsolódik. Nem sokkal azután, hogy a színésznő kezében tarthatta első Oscar-díját, szembesülnie kellett férje afférjaival, melyek következményeként elvált tőle. Ezután Jesse James összejött Kat von D-vel, de az a kapcsolat sem tartott sokáig.

Jesse James nem örvend túl jó hírnévnek, ennek ellenére a tetováló művész, Kat von D azt hitte megváltoztathatja a férfit. Mint most kiderült, ezzel nem járt sikerrel. Első szakításuk után adtak egymásnak még egy esélyt, de mivel ez sem sikerült, inkább különváltak. Ennek okaira egyre több fény derül, melyek közt a megcsalás ismét első helyen áll.

Jesse állítólag 19 különböző nővel csalta meg barátnőjét. Kat von D saját Facebook oldalán közzétett egy nyílt levelet, melyben a következőket írja: „Ma, a 19-dik lánnyal egészítem ki azt a listát, melyen azokat a nőszemélyeket nevezem meg, akikkel megcsalt Jesse”. Továbbá, kapcsolatukat mérgezőnek jellemzi, és elmagyarázza, hogy egyáltalán mi késztette arra, hogy összejöjjön a férfival: „volt egy időszak, amikor be akartam bizonyítani a világnak, hogy tévedett, és meg tudom változtatni Jesse-t”.

Ez sajnos nem sikerült. Mintha a csalódás nem lenne elég Katnek, még valószínűleg azt is sokáig hallgathatja szeretteitől, hogy „hát mi megmondtuk”. A sok fájdalom ellenére erősebbnek és okosabbnak érzi magát, amiért köszönetét küldi Jessenek.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

 

Következzen egy részlet Kat von D LA ink című műsorából:

 

Oldalak

Sztárok
Utazás
A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint bár pénteken az ország nagy részén a napsütésé lesz a főszerep, négy északkelet-magyarországi vármegyében zivatarok és jégeső miatt adtak ki riasztást.
Sztárok
Diana hercegnő iker-unokahúgai, Lady Eliza és Lady Amelia Spencer valósággal ellopták a show-t az elit londoni nyári partin, bebizonyítva, hogy a Spencer-család legendás eleganciája örök.
Home&Design
A legtöbben a kényelem vagy a divat alapján választanak kerti bútort. A Feng Shui azonban azt állítja, hogy a színek ennél sokkal nagyobb hatással lehetnek a hangulatunkra és az otthon energiáira.
Lifestyle
A magas intelligencia nem mindig a kitűnő bizonyítványokban vagy a látványos sikerekben mutatkozik meg. Egy pszichológus szerint olyan hétköznapi szokások is árulkodhatnak kiemelkedő szellemi...
Lifestyle
Nyári esték, langyos levegő, egy pohár limonádé az erkélyen – legalábbis ez lenne a terv. A valóságban azonban sokszor már néhány perc után megjelennek a hívatlan vendégek. Szerencsére létezik egy...
Lifestyle
Az alufólia a magyar konyhák egyik legnépszerűbb és legpraktikusabb kelléke, ám egy friss szakértői figyelmeztetés szerint komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, ha bizonyos ételeket ebbe...