7 ok, amiért egyszer látnunk kell Grönlandot - A természet igazi csodája ez az ország

Bár már javában nyár van és a napsütést egyszerűen nem tudjuk megunni, vannak a bolygónknak olyan részei, amelyeket az örökös hideg és kemény tél ellenére is érdemes felkeresni. Itt olyan élményben lehet részünk, amiket soha nem felejtünk el. Íme, 7 ok, amiért egyszer el kell utaznunk Grönlandra!

7. A sarki fényt érdemes megcsodálni

A skandináv országokhoz hasonlóan Grönland is remek hely a sarki fény megfigyelésére. A jelenség az őszi időszaktól kezdve egészen áprilisig látható, azért eddig csupán, mert nyáron a nap még éjfélkor is süt, tehát nincs meg a látványhoz szükséges sötétség.

6. Kipróbálhatjuk a kutyaszánt

Grönlandon kipróbálhatjuk a síelést is, de semmi nem hasonlítható a kutyaszánhoz! Az itt élő állatok imádják a hideget és a futást, ráadásul olyannyira ismerik a havat, hogy kikerülik azokat a részeket, ahol a jégréteg túlságosan vékony.

5. Tasiilaq színes házait látni kell

Kelet-Grönland legnagyobb városát 1894-ben alapították. Különböző színekben pompázó, tengerre néző épületei egész évben várják a turistákat. Itt garantált a nyugalom és a béke, mivel mindössze 2 ezren lakják a takaros települést.

Fotók: placestoseeinyourlifetime.com

Oldalak

Sztárok
Tavaly decemberben derült ki, hogy Vadon Jani otthagyja a Balázsék című reggeli rádióműsor népszerű trióját, mivel megszületett benne a gondolat, hogy új kihívásokkal szemben próbálná ki magát –...
Sztárok
Makranczi hamisítatlan színészdinasztiába csöppent, amikor feleségül vette Jászai-díjas kolléganőjét, és sokat morfondírozott azon, hogyan illeszkedhet be a neves famíliába.
Sztárok
Habár eddig még nem nyert hivatalos megerősítést, egyre többször hallani, hogy Aaron Taylor-Johnson brit színész örökölheti meg James Bond szerepét Daniel Craigtől. A fiatal hírességről - aki a Ha/...