Utazás

Az űrből is látszik, hogyan tombol az évszázad legpusztítóbb vulkánja - Fotó

Egyszerre delejező és félelmetes látványt nyújt.

Újra kitört

A koronavírus-járvány most bolygónk szinte minden más problémáját háttérbe szorítja, pedig attól, hogy a ragályos kór immár hónapok óta pusztít, még nem tűnnek el a Föld egyéb "krónikus betegségei" sem. Ugyanúgy a fejünk felett lebeg a klímakatasztrófa réme, az éhezés, a szegénység mértéke sem csökken, és időről-időre komoly természeti csapások rázzák meg bolygónkat. A vírusválság kellős közepén elsikkadt például az is, hogy pár héttel ezelőtt ismét kitört az Anak Kratakau nevezetű vulkán, mely 2018-ban az évszázad legdurvább pusztítását végezte.

Lapozz a részletekért!

Nem kímélte környezetét

A tűzhányó tényleg nem kímélte a környezetét. Kitörése olyan erőteljes robbanással járt, amit még a több mint 3000 kilométerre található Perthben is hallani lehetett. A vulkán aktivizálódása súlyos következményekkel is járt: ötméteres szökőárhullámok tűntek fel a semmiből Szumátra és Jáva szigeteinek partvidékén, a kitörés által keletkeztetett lökéshullám pedig három és félszer kerülte meg a Földet.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lapozz, még nincs vége!

A világűrből is észlelhető

Áprilisban a tűzhányó tehát ismét hallatott magáról, és az újabb kitörést a NASA Landsat 8 nevű földfigyelő műholdja is érzékelte. Bizony, a kitörés még a világűrből is látszik. Ezt az alábbi - egyszerre csodálatos és kétségbeejtő - felvétel is igazolja: a kép bal felében gomolygü fehér füsttömeget érdemes nézni. Elképesztő!

Fotó: NASA

Óriási hamufelhő emelkedett a magasba.

Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Utazás
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Sztárok
Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken át emberek millióit bűvölte el világszerte. Nem véletlen, hogy...
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...