Utazás

Vasárnap kiderül melyik szálloda lett AZ ÉV HOTELE

Január 6. és 20. között jónéhány szavazat érkezett AZ ÉV HOTELE 2018. Közönségszavazás döntőjébe került hotelekre. A végeredményt 2019.január 27-én 11:00 órától, AZ ÉV HOTELE jelen évadának utolsó epizódjából ismerhetitek meg az RTL Klub-on. Éppen ezért a műsor készítői múlt vasárnap egy budapesti különkiadással készültek, amikor is egy fiatal házaspár segítségével versenyen kívül mutattak be egy exkluzív budapesti hotelt és a főváros programkínálatát.(X)

AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódja több szempontból is különleges volt. Veronika és Dénes, akik gyermekkoruk óta ismerik egymást, de igazából csak öt éve alkotnak egy párt, és két éve házasok- voltak a műsor legutóbbi szereplői. A fiatalok egyrészt bebarangolták a fővárost: sétáltak a várban, részt vettek a Magyar Nemzeti Galéria egyik állandó kiállításán, kirándultak a Normafánál, a gödöllői repülőtéren helikopterbe szálltak, hogy megcsodálják Budapestet a levegőből is. Este pedig a Budapest Eye és a híres bulinegyed következett, ahol egy karaoke bárban énektudásukat is megcsillogtatták. Másrészt pedig leteszteltek mindent a The Hotel Unforgettable - Hotel Tiliana by Homoky Hotels ****-ben, ahol két teljes napot töltöttek el.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

The Hotel Unforgettable - Hotel Tiliana by Homoky Hotels**** egy frissen felújított négycsillagos szálloda Budapest második kerületében egy háromhektáros park közepén, csendes nyugodt környéken a Budai-hegyekben található. A hotel elhelyezkedése kiváló, hiszen, ha valaki a pihenésen kívül egy kis fővárosi nyüzsgésre is vágyna, akkor ezt is megkaphatja, hiszen a pulzáló belváros csupán 15 percnyi távolságra van az exkluzív hoteltől. A szálloda modern, fiatalos, egyedi kialakítású szobákkal rendelkezik, ahol a letisztultság és az elegancia uralkodik. A hotel étterme bőséges svédasztalos reggelivel, magyar és nemzetközi ételekkel, a drink bár pedig késő estig tartó nyitvatartás mellett finom koktélokkal várják a vendégeket. A szállodának nem csak az egyedülálló stílusa az erőssége, emellett érdemes megemlíteni másik nagy előnyét is, a fákkal teli parkot, ahol több játszótér, úszómedence teszi még feledhetetlenebbé a kikapcsolódást, azon vendégek számára, akik gyermekkel érkeznek ide. A szálloda idén tavasszal wellnessrészleggel bővül, ahol szauna, pezsgőfürdő, fitneszterem és különböző típusú masszázskezelések vehetők majd igénybe. További információ: http://tiliana.hu/

Ha nem láttad a múlt heti adást, de kíváncsi vagy az exkluzív budapesti hotelre, illetve ha érdekelnek hazánk fővárosának látnivalói, kulturális és szórakozási lehetőségei, akkor, érdemes lesz visszanézni AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját bármikor az RTLMost!-on.

Vasárnap kiderül melyik hotel lett AZ ÉV HOTELE 2018-ban

Múlt vasárnap 12:00-kor véget ért AZ ÉV HOTELE 2018. közönségszavazás döntő voksolása. A szavazás végeredménye a hét utolsó napján derül majd ki AZ ÉV HOTELE legújabb epizódjában 11:00 órától az RTL Klub-on. Érdemes lesz nézni a műsort, hiszen azt is megtudhatjátok, hogy ki lesz az a szerencsés nyertes, aki elviheti a fődíjat, az egyhetes pihenést AZ ÉV HOTELE 2018. díjat elnyert szállodába.

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egy kis nosztalgiajáték következik: ha a imádtad a 90-es évek zenéjét, akkor ez a teszt neked való!
Sztárok
A mai napon, július 1-jén töltené be a 65. életévét a tragikus sorsú Diana hercegnő. Bár halála óta már csaknem harminc év telt el, a walesi hercegné emléke és öröksége semmit sem kopott. Most, ezen...
Lifestyle
Megfejtették a Mount Everest történetének leginkább hátborzongató és vitatott titkát. Egy friss DNS-vizsgálatnak köszönhetően végre biztosan tudható, kit takar az évtizedek óta csak „Zöld bakancsként...
Lifestyle
Hivatalosan is megjelent a 2026/2027-es tanév rendje, így a családok és a pedagógusok már most elkezdhetik tervezni a következő szezont. A megszokott keretek mellett több olyan újítás is helyet...
Sztárok
Thylane Blondeaut 2006-ban kezdték a világ legszebb kislányának nevezni: a becenevet még a Vogue magazintól kapta, azóta viszont a francia modell már felnőtt nővé érett, és 25 évesen, hétfőn férjhez...
Sztárok
A harmadik gyermekével várandós Anne Hathaway szinte kicsattan a boldogságtól: a gyönyörű sztárt nemrég New Yorkban kapták lencsevégre, méghozzá egy elképesztő megjelenésben.