Utazás

Ukrajnában már a középiskolások is katonai kiképzést kapnak

A jogszabály célja az általános katonai képzés rendszerének javítása, amely az "Ukrajna védelme" tantárgy oktatásával történik. A dokumentum indoklásában a célok között szerepel "az ukrán állampolgárok felkészítése a nemzeti ellenállásra" - írja az MTI.

Új tantárgy: Ukrajna védelme

A törvényt május 22-én fogadta el a kijevi törvényhozás. Akkor Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő kifejtette, hogy a sorozás előtti képzés helyett általános katonai alapképzés bevezetését javasolják, amelyet a gimnáziumi, szakközépiskolai és felsőoktatási intézményekben, valamint minden más oktatási tevékenységre engedéllyel rendelkező intézményben oktatnának.

Az Ukrajna védelme elnevezésű tantárgy programját egy végrehajtó hatóság fogja kidolgozni a védelmi minisztériummal egyeztetve.

Zseleznyak a Telegram üzenetküldő csatornáján közölte, hogy az államfő további öt törvényt írt alá. Köztük a roamingra vonatkozó európai jogszabályok normáinak végrehajtásáról szólót, valamint a közigazgatási törvénykönyvnek a - főleg a családon belüli erőszak elleni küzdelemről szóló - isztambuli egyezmény ratifikálásával kapcsolatos módosításáról szóló törvényt. Az egyezményt az ukrán parlament még 2022 júniusában ratifikálta.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az államfő egyben aláírta a dokumentumok külföldön történő feldolgozásának folyamatáról szóló törvényt is, amely kísérleti jelleggel jóváhagyja a jelenleg alkalmazott megközelítéseket. Ez vonatkozik a Dokument nevű állami vállalat külföldi munkájára, valamint a belföldi és külföldi útlevelek egyidejű feldolgozásának és cseréjének lehetőségére.

A Dokument vállalat külföldi munkájával április közepe óta széles körben foglalkozott az ukrán média, mert a mozgósítás miatt felfüggesztették az állampolgároknak nyújtott konzuli szolgáltatásokat. Ez utóbbiakat május 18-án ugyan újraindították, de ahhoz, hogy ezt a szolgáltatást az ügyfelek megkapják, a férfiaknak be kell mutatniuk katonai regisztrációs okmányukat.

Szimmetrikus válaszként Ukrajna Oroszország elleni fegyverkezésére Moszkva fegyvert szállíthat az Egyesült Államok bármely ellenségének, tekintet nélkül annak státusára - írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese csütörtökön a Telegramon.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Nagy bajban van a hagyományos tévézés, amit alaposan át kellene alakítani, ha életben akar maradni.
Sztárok
Rendkívül szórakoztató jelenetnek lehettek tanúi A legjobb ajánlat nézői, amikor két hölgy vendégnek sikerült rávennie a műsorvezetőt, Sváby Andrást egy rögtönzött és feledhetetlen éneklésre a...
Egészség
A kellemetlen hányinger sokszor váratlanul jelentkezik, ám bizonyos illóolajok illatának belélegzése egyeseknél hatékonyan enyhítheti a rosszullétet.
Sztárok
A Bazu Interviews csapata ezúttal a hazai show-business egyik legmeghatározóbb alakját, Majkát kapta mikrofonvégre az utcán, aki őszintén mesélt a siker mögött rejlő belső hajtóerőről, a szerencsér
Sztárok
Az RTL hatalmas sikert arató, rekordnézettségű taktikai-lélektani realityjében, Az Árulókban pattanásig feszültek az indulatok, amikor Sapkás Piréz gúnyos megjegyzést tett Vona Gábor beszédére, ami...
Lifestyle
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.