Utazás

Lélegzetelállító volt tegnap a Hold – Képeken a csodaszép égi jelenség

Az év legnagyobb teliholdja

Bár a holdfogyatkozást nem nézhettük a helyszínről, mi sem maradtunk ki az éjszakai jóból – már ami a csillagászatot érinti. Holdtöltekor az égitest kifejezetten közel volt bolygónkhoz, emiatt a szokásosnál jóval nagyobbnak és világosabbnak tűnt, vagyis szuperhold volt megfigyelhető. Ilyenkor azért lehetséges, hogy az égitest nagyobbnak és fényesebbnek tűnik, mert a Hold nem tökéletes körben kering a Föld körül, ez pedig azt jelenti, hogy pályáján mozogva hol közelebb, hol távolabb kerül bolygónkhoz. Tegnap pontosan 357 462 kilométerre járt tőlünk, ami 153 méterrel közelebb van, mint a legutóbbi szuperhold április 27-én, míg az átlagos távolság nagyjából 384 ezer kilométer. Földközelben, szuperholdkor a legkisebb értékekhez képest nagyjából 14 százalékkal nő a Hold mérete, a fényessége pedig 30 százalékkal.

Ahol látható volt a holdfogyatkozás és a szuperhold egyszerre, ott a Holdnak narancsszíne lett

A szuperhold Ausztráliában

Gyönyörű látvány egy ausztrál nemzeti parkból

Európában a szuperhold - Athén

Róma

Skopje

A felkelő Hold Bátonyterenye közeléből fotózva

A napokban érdemes az Esthajnalcsillagként ismert Vénuszra is figyelni, hiszen kifejezetten fényesnek látjuk majd.

Az Esthajnalcsillagként is ismert planéta megédesíti a zord május utolsó napjait.

Fotó: MTI/Komka Péter; leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Sztárok
Rájuk fokozottan igaz, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Ettől még persze nem biztos, hogy elakadt a békülési folyamat Majka és Curtis között.
Sztárok
T. Danny, azaz Telegdy Dániel többszörösen bebizonyította, hogy nagy tehetséggel áldotta meg a sors: rapperként sikert sikerre halmoz, a Dancing with the Stars negyedik évadában pedig azt is...
Sztárok
Bradley Cooper ma már óriási hírnevet tudhat magáénak szerte a világon, de gondoltad volna, hogy karrierje kezdetén még hazugságokhoz is folyamodott, hogy megkaphasson egy szerepet? Méghozzá nem is...