Utazás

174 év után megszűnik a távirat Magyarországon

Levéltávirat, dísztávirat

Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban összesen 23 ezer volt a feladott táviratok száma. A Magyar Posta a táviratot, mint egyetemes szolgáltatást 2600 postán kínálta.

A távirat lényegében egy rövid szöveges üzenet, melyet a Posta meghatározott időn belül kézbesít a címzettnek. Az egyszerű levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is, amikor a feladó a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett a feladónak.

A távirat magyarországi kivezetése nem példa nélküli, számos európai országban, köztük Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában is megszűnt. A cég közleményében hangsúlyozza, a távirat szolgáltatás kivezetése a Magyar Posta modernizálási programjához illeszkedő változás, hiszen a vállalat vezetésének célja az ügyféligényeket lefedő termék- és szolgáltatáskínálat kialakítása, figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat is.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Kívül-belül megújul az Eurocenter, a felújítási munkálatok miatt azonban most lakat alá került az óbudai bevásárlóközpont.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.