Utazás

Tökéletes úti cél a szomszédban - felfedeztük Szlovénia legszebb helyeit

Most, hogy vége a járványőrületnek, sokan alig várják, hogy ismét utazhassanak. Nem kell messzire menni, ha az ember csodákat akar látni, mi a közelmúltban például Szlovénia lélegzetelállító környékeit fedeztük fel egy sajtóút keretében, most pedig beszámolunk az élményeinkről, amiket mondjuk úgy, nehéz lesz überelni.

Nyár Szlovéniában

Azt hiszem kijelenthetem, hogy sok szép helyet láttam már életem során - legalábbis ahova eljutottam az elmúlt 27 évben -, és az tetszett mindegyikben, hogy megmozgatott bennem valamit. Rengeteg csoda van Magyarországon is. Én személy szerint azért imádom például Budapestet, mert annak ellenére, hogy itt élek, akárhányszor megyek fel a Várkerthez, a Citadellához vagy sétálok át a Lánchídon, turistának érzem magam. Egyszerűen képtelenség megunni ennyi gyönyörűséget, és akkor még csak a fővárost említettem, vidékre el sem kalandoztam. Mégis úgy gondolom, sokan azt hiszik, csak külföldön találnak lenyűgöző dolgokat, csak a tengerentúlon tapasztalhatnak szenzációs élményeket az emberek, pedig ez nem igaz. Jártam az Egyesült Államokban. Gyerekként úgy láttam magam felnőttként, hogy New Yorkban lakok és a Central Parkban reggelizek vajas croissant-t. Persze az ott játszódó filmek ültették el bennem ezeket a vágyakat, de érdekes módon amikor ott álltam a Times Square közepén, már nem volt benne akkora varázslat. Igazából egy szó, mint száz azt szeretném kihangsúlyozni, hogy egyáltalán nem kell nagy távlatokban gondolkodni, ha szépet akarunk látni - elég, ha csak egy kicsit kiruccanunk vidékre, vagy ha már határon túlra, akkor is csak a szomszédba...

A közelmúltban volt szerencsém eltölteni négy intenzív napot Szlovéniában, ahová a Best Press Story csapatának jóvoltából egy sajtóút keretében látogathattam el. A magyarok többsége szerintem még mindig Horvátországot és Olaszországot preferálja, ha tengerparti nyaralásról van szó, pedig elég lenne csak négy-öt órát utazni ahhoz, hogy a dél-nyugati szomszédainknál élvezhessük a szabadidőnket. Szlovénia konkrétan egy mesevilág - az egyik sajtóúton részt vett kollégám fogalmazta meg egy szóval tökéletesen (akitől utólagos engedélyt kérek most a plagizálásért): mámor. Ezt éreztem a négy nap alatt, amíg ott tartózkodtam. Írtam, hogy intenzív volt, mégpedig azért, mert 24 órába rengeteg programot sűrítettünk, számos fantasztikus dolgot jártunk be és próbáltunk ki, szóval ez egy elég aktív kirándulásra sikerült. Bledtől kezdve Portorozon át egészen Mariborig vezetett az út, megspékelve csónakázással, városnézéssel, hadtörténettel, barlangászással, kenuzással, csokoládé kóstolással, háborús övezet felfedezésével és az igazi levendula megismerésével. Fogalmam sincs, hogyan fogom tudni az összes élményem belesűríteni ebbe a cikkbe, de az utazni vágyó ismerőseim és persze a kedves olvasóink miatt kénytelen leszek abszolválni ezt a "problémát".

Szlovénia egyébként népszerű a magyarok körében, viszont ez az ország szerintem inkább azoknak lehet nagy élmény, akik kalandot, aktívabb feltöltődést remélnek. Persze itt is törvényes pihenni a tengerparton, de mivel sok jó programot lehet csinálni és sok gyönyörű hely van, ahova érdemes fel- vagy épp lemászni, talán célszerűbb egy intenzívebb tripet beiktatni. Mi június végén voltunk kint, ami azért már főszezonnak számít, hiszen a legtöbben ekkortájt vagy július közepén mennek nyaralni. A koronavírus hatása abszolút érződött a környéken, bárhová mentünk. Borzasztóan megnyírbálta a gazdaságot és a turizmust a járvány az elmúlt hónapokban, aminek hozadéka, hogy konkrétan mindenhol szinte egyedüli látogatók voltunk, talán a Bledi-tó környéke volt egy kicsit "zsúfoltabb" az érdeklődőkkel. Egy tengerparti városban, Portorozban például este 10-kor a mi kis csapatunk ült még a bárban egyedül, pedig nyáron az ilyen helyek csurig szoktak lenni vendégekkel. Egyrészt persze élmény volt így felfedezni mindent, de furcsa is volt a látvány a kvázi üres terekkel...

Többet nem is szaporítom a bevezetést, ugorjunk egyet és induljunk el időrendi sorrendben az egyes napokon végigvágtatva. Ígérem, igyekszem minden fontos részletet érinteni, hogy aki esetleg gondolkozna egy ehhez hasonló túrán, pontosan tisztában legyen a lehetőségekkel.

Első nap

Szlovéniában az első napon Bledben kezdtünk, ebéd után átcsónakáztunk a tavon lévő kis szigetre, majd felmentünk a várhoz. Utána az esténket a már korábban említett tengerparti városban, Portorozban töltöttük, ott is szálltunk meg.

Első állomás: Bled

Budapestről Bledbe körülbelül négy és fél óra alatt értünk le egy megállással. Ha belegondolunk, Magyarországon belül is simán meg tudjuk tenni ezt a távot, ha mondjuk a fővárosból keletre megyünk vidékre. Tényleg hamar abszolválható ez a szlovén távolság is, csak rá kell szánni magunkat. Tekintve, hogy éh gyomorral nem illik döntést hozni, a kiruccanást egy szuper ebéddel indítottuk a helyi The Park Caféban, ami híres az ikonikus bledi krémesről - mondanom se kell, valami isteni finom volt. A hangulatot a mesés tóra néző panoráma egészítette ki, szimplán tökéletes volt.

Ebéd után csónakra pattantunk és átszeltük a tavat a szigetre, ahol meglátogattuk a templomot, aztán megkongattuk a harangot, aminek különlegessége abban áll, hogy a történet szerint aki kongat, annak valóra válik a kívánsága (egyébként hat euróért lehet megmozdítani a cuccot). Maga a sziget nem nagy, viszont csodás - kicsit hasonlít Tihanyra, legalábbis nekem ez ugrott be róla a feelingje miatt. Engem a lépcsőzés után a rózsabokrokkal már megvettek, de az egész remek volt. Ja, és mivel nagyon éhesek voltunk már (se), megkóstoltuk a helyi különlegességet, a poticát, ami hasonlít a mi bejglinkhez, csak a tésztája nem olyan puha és összességében a süti nem olyan édes. Pisztáciásat és diósat ettünk, kávéval élveztük.

Bled látképéhez hozzátartozik a sziget a tó közepén, ami a fényképeken is gyönyörű, de élőben leírhatatlan volt. Az a baj csak az ilyen szép helyekkel, hogy bármilyen szögből, akármilyen képet készít róluk az ember, soha egyik sem fogja tudni átadni a lényeget. Azért nagyon próbálkoztam vele, mert engem abszolút lenyűgözött a látvány.

Második állomás: Portoroz

Bevallom őszintén, nem gondoltam, hogy idén még látok tengert. A családommal Egyiptomba mentünk volna nyaralni, de a kialakult helyzetre való tekintettel sajnos mi is lemondtuk az utat a biztonság kedvéért. Ezért is örültem annyira, hogy Szlovéniában nemcsak hegyeket és gyönyörű tájakat nézegethettem, hanem a partra is eljutottam. Portoroz leginkább egy horvát üdülőparadicsomra hasonlít - számomra legalábbis ilyesmi feelinget adott. Meglepően üres volt a település, a helyiek azt mondták, ilyenkor normál esetben már dugig szoktak lenni turistákkal. Nyilván a járvány nemrég kezdett lecsengeni, úgyhogy ez a jelenlegi szituációban érthető. Az első esténket itt töltöttük a Wellness Hotel Apollo nevezetű szállodában, ahol az én szobámból ilyen pazar kilátást nyílt a tengerre (lásd alábbi fotó). A hotel képviselője azt mondta, most kezd feléledni a turizmus a parton, lassacskán szivárognak a vendégek, de elsősorban szlovénok - egyelőre. A nagyobb szállodaláncok még zárva tartanak, van, amelyik egészen 2021-ig ki sem nyit a tervek szerint.

A mi hotelünk érdekessége az volt, hogy a filozófiájuk szerint az egész szolgáltatáscsomagjukat az egészséges életmód, test és lélek ápolása, harmóniája köré építették ki - remek spa és wellness részlegük van (kipróbáltuk), konditerem és ami a csúcsok csúcsa, hogy a szállodában lehet menni úgynevezett ayurvédikus-indiai masszázsra, kezelésre. Az ayurvédikus masszázs esetében a vivőanyagoknak - tehát az olajoknak, amiket a folyamat során használnak a szakemberek - gyógyító szerepe, hatása is van amellett, hogy kellemes, ellazulós érzetet biztosítanak. A hatásmechanizmus lényege, hogy e filozófia értelmében minden embert - akárcsak a természetet - öt alkotóelem épít fel: tűz, víz, levegő, föld és az éter. Úgy tartják, hogy a masszázs előtt fontos megállapítani, ki melyik kategóriába sorolható, illetve testalkat szerint sem mindegy, milyen olajat használnak a masszőrök a kezeléshez. Egy vékonyabb, tüzes természetű, temperamentumos nőt például nem kezelnek pikáns olajjal, sokkal inkább valamilyen ellentétes hatású anyaggal, fordítva pedig ugyanez érvényes.

Második nap

Első állomás: Portoroz

Második nap reggeli után, illetve a szállodában megtett körbevezetést követően leültünk még egy kávéra a teraszon, ugyanis meg kellett kóstolnunk a helyi macaront, ami állítólag az egyik legjobb a környéken. Nálam mindig a pisztácia a teszt, ha az jó, akkor nyert az ügy - egyébként fantasztikusan finom volt.

A macaronok után a kalandunk Portorozban véget is ért, indultunk tovább barlangászni - életemben először voltam, hatalmas élmény volt...

Második állomás: barlangászás

Alapvetően nem szeretem a sötét, kicsi helyeket, mert klausztrofóbiám lesz. Viszont mákom volt, mert a Krizna (Karst) barlang tágas, ráadásul csak egy órás tourra mentünk, hogy egy kicsit felfedezzük a belsejét, így nem volt semmi probléma, sőt! Nagyon élveztem az egészet, ez is egy érdekes és egyedi élmény volt számomra. Be kellett öltöznünk, mert 200-400 méter mélységben nulla napfénnyel nyolc fokos hőmérséklet uralkodott, úgyhogy kaptunk gumicsizmát és vittünk dzsekit is vastag zoknival. A barlangrendszer elég hosszú, lehet menni egyébként négy-, illetve hét órás sétára is, ha valaki elég elvetemült, de előtte álljon meg a Mekiben élelemért, mert McDrive sajnos nincs a barlangban.

Csónakáztunk is bent egyet, ugyanis több kisebb patak, tó van a barlangban (összesen 22), amitől csak még szebb az egész (amúgy a tavak miatt annyira híres a világon a Krizna). Nyilván az én lámpám merült le először, úgyhogy a közlekedés egy idő után koncentrálóssá fejlődött, de szerencsére a szuper csapatunk mindegyik tagja világított nekem, így épségben kijutottam.

Az oligotrófitás ellenére - amely kis mennyiségű tápanyagot jelent a vízben - a barlang gazdag föld alatti faunában. 2000-ig 50 föld alatti állatfajt fedeztek fel, amelynek köszönhetően a Krizna a legsokszínűbb barlangok listáján a negyedik helyet foglalja el. Mind a vízi, mind a felszíni állatok gyakoriak: cseppköves amfipódák (Niphargus stygius), vak ampifodok (Niphargus orcinus), barlangi sündisznó (Monolistra racovitzae), hat apró csigafaj (három közülük endemikus), barlangpók, illetve barlangféreg (Pelodrilus Buresch) is él benne. Szintén gyakoriak a periodikus barlangállatok, mint például a Kis Patkó-denevérek.

Ha már állatok: egy medvecsontváz egy része (koponya) szintén látható a barlangban. A barlangmedve (Ursus spelaeus) csontjait először 1847-ben észlelte Alekszandr Skofiz, aki bejelentette a ljubljanai Henriku Freyerju Múzeum kurátorának. Az ásatást 1878-ban Ferdinand von Hochstetter kezdte. Mindössze négy nap alatt több mint 2000 maradványt fedeztek fel. Két teljes csontvázat összegyűjtöttek, amelyeket aztán a bécsi Természettudományi Múzeumba küldtek. A csontok mennyiségén kívül a méretük is kiemelkedik - a Krizna barlangban található legnagyobb koponya 56 centiméter hosszú. Sokféle vélemény van a csontok tényleges életkoráról - 45 ezer és 146 ezer év közé teszik őket. A csontok nagy száma miatt lehetséges, hogy a barlang több tízezer évig otthont adott a medvéknek. Ezt a sziklás falak sok medvejele is megmutatja.

Harmadik állomás: kenuzás

Nekem az egész trip során az egyik legmeghatározóbb élmény a kenuzás volt a Cerknica-tavon. Lehet, hogy másoknak ez olyan átlagos, gyakori program manapság, de én először kenuztam így életemben, és imádtam. A környezet festői volt, a Karst régió hegyei vettek körül minket, konkrétan visszatartottam a levegőt, annyira bámultam mindent. Ez egy önálló életérzés volt, bármikor megismételném. Szerencsére az idő is kedvezett, mert ehhez a programhoz egy bizonyos időjárás kell: lehetőség szerint szélcsend, 25 fok. Egyébként minden elismerésem annak, aki ebből olimpiát vagy bármit nyer, mert nem egyszerű az evezés - főleg, ha zátonyra futsz vagy elbambulsz, nekiállsz képeket lőni, közben meg szépen lassan beúszol a nádasba...

Negyedik állomás: hadtörténeti múzeum

Teljesen őszinte leszek: a történelem és a háborús dolgok érdekeltek mindig is, de nem gondoltam, hogy egy hadtörténeti múzeumban végig tátott szájjal leszek képes közlekedni. Ahogy megláttam az első tankot, az az érzésem támadt, hogy meg kell másznom - aztán később a helyi idegenvezetőnk megengedte, hogy egy kameramentes övezetben eleget tegyünk a vágyainknak a csapattal, így persze beleültünk a hatalmas járgányba. Be is indították nekünk, nos, szép hangja volt...

A tankokon kívül akadt még pár érdekes jármű a történelmi cuccok között: például a tengeralattjáró, amibe szintén bemerészkedtünk, bár ez nem nyújtott akkora élményt. Említettem, hogy hajlamos vagyok a klausztrofóbiára, ami ebben határozottan rámtört, mivel a belseje iszonyú bezártságérzetet kelt - gondolj bele, hogy onnan tényleg nem tudsz menni semerre, hiszen víz alatt vagy, nem tudod csak úgy kinyitni az ablakokat... Elképzelni sem mertem, milyen lehetett ott összezárva lennie a legénységnek, melynek tagjai sokszor 10 napokra kényszerültek a tengeralattjáróban maradni...

Ötödik állomás: botanikus kert

A második napunk utolsó előtti állomása egy lélegzetelállító botanikus kert volt (Sezana), ahol gyönyörűen megterített asztallal vártak minket, ugyanis itt vacsoráztunk. A tankos történet után ez a hely visszaadta a nőiességem - mégis a virágos terület volt az én terepem. Akárhová néztem, a hely lenyűgözött. Nem véletlen, hogy gyakran tartanak itt esküvőket, hiszen a kert tökéletes az ehhez hasonló ceremóniák lebonyolítására - elvégre ki ne akarna ilyen környezetben igent mondani?

Alapvetően a kertben egyébként enni nem lehet, de ha valaki különleges meglepetéssel szeretne kedveskedni mondjuk egy évforduló alkalmával szerelmének, akkor megoldható a catering egy külsős cég segítségével. Fel kell venni a kapcsolatot a kerttel, ők pedig továbbítják a kérést és remélhetőleg elfogadják az extra igényt.

A Villa Mirasasso kertjén egyébként abszolút a régi idők, a nagy gazdagság és a rendkívüli szeretet tükröződik. Az egészet egy kiváló úriember hozta létre, aki értékelte a szépséget és annak kiválóságát, aki előnyben részesíti a precizitást és a természetet. A Villa Mirasasso kertje manapság olyan érték, amely tiszteletet, kifinomult viselkedést igényel. Valami lenyűgöző a természet, a kultúra, a béke szerelmeseinek és azoknak, akik értékelik a minőséget, a szépséget egy magasabb szinten.

Hatodik állomás: Villa Fabiani

Második nap a Villa Fabianiban aludtunk, nekem ez a hely volt a csúcsok csúcsa. Imádom Toszkánát, konkrétan oda is költöznék, ez a hely pedig tökéletesen ezt az olasz, tipikusan fantasztikus életérzést adta át, amit én szeretek. A villa egy régi, itáliai stílusú épületegyüttes, aminek a hátsókertjében van egy hatalmas szőlőbirtok, medence, minden, ami szemnek ingere.

Mikor odaértünk, én 10 percig nem tudtam megszólalni, csak fotóztam, annyira elvarázsolt az egész környezet. A terület egy házaspáré, tőlük lehet kérni a szobafoglalásokat - amúgy nem férnek el itt olyan sokan, összesen hat szoba van, így körülbelül 12-15 embernek kényelmes, kisebb csoportokkal, családdal vagy kettesben érdemes jönni. De nem is azt írom, hogy érdemes, hanem hogy kell - ezt a helyet ugyanis bűn kihagyni.

Helyi termésből készült finom borral vártak minket, ami hab volt a tortán. Itt egy kicsit (nagyon) feltöltődtünk, buliztunk, medencéztünk, kvaterkáztunk, aztán másnap délelőtt indultunk tovább egy szenzációs reggelit követően...

Harmadik nap

Harmadik nap is voltunk pár helyen, nem unatkoztunk egy percig sem. Sabotinhoz és az Isonzó folyóhoz vezető úton megálltunk egy gyors stopra egy Michelin-csillagos étteremnél (Boutique hotel), ami szállás is egyben. Itt a helyi séf/tulajdonos, Uros Fakuc körbevitt minket és megízlelhettük a hely elegáns, ugyanakkor barátságos atmoszféráját - természetesen a pohár bor nem maradt el, ez szinte mindenhol kötelező volt. Ezt követően tovább indultunk Sabotinba...

Első állomás: Sabotin, Isonzó folyó

Sabotinban, az Isonzó folyó környékén panorámás ebéddel indítottunk, ami mesés volt (tudom, hogy sokat áradozok és használom ezt a szót, de tényleg fantasztikusan éreztem magam). A szlovének talán csak velünk voltak ennyire kedvesek és bőkezűek - nem tudom -, de mindenhol három fogásos menüvel vártak, itt például valamilyen érdekes káposztalevest, gorgonzolás gnocchit és almás pitére hajazó desszertet adtak. Náluk ez egy könnyed kajálás... Közben körülvettek minket a hegyek, a kilátás lenyűgözte a csapatot. Utána egy kis történelmi túrára indultunk a környéken, a Júliai-Alpokban.

Azt tudni kell és talán még te is emlékszel rá gimiből, hogy az első világháború alatt 1915-től 1917-ig itt vívták a híres isonzói csatákat, szám szerint 12-t. A magyar áldozatok számát 300 ezerre becsülik, főként felvidéki, erdélyi, partiumi és kárpátaljai hadosztályok veszteségeként. Volt szerencsénk bemenni néhány - a hegy belsejében kialakított - menedékjáratba, ahová anno a katonák bújtak a harcok során. A frontot is láttuk, a lövészárokban sétálva pedig elgondolkoztunk, hogy mikor panaszkodunk az életünkkel kapcsolatban bármiről legközelebb...

A képek ebben az esetben is magukért beszélnek, gyönyörű ez a vidék, nincs is mit túlmagyarázni...

Második állomás: levendula mező

Második állomásként ellátogattunk egy családhoz, akik levendulát termesztenek. Náluk derült ki számunkra, hogy végig hazugságban éltünk, ugyanis a legtöbben az úgynevezett "kamu" levendulát hiszik az igazinak - mert hogy meg lehet különböztetni a ténylegesen valódit a "hamistól". Az igazi levendula - aminek nagy szerepe lehet az alvásban, mert nyugtató hatású többek között - nem rendelkezik a szárán extra hajtásokkal, csak sima egyenes a virággal a tetején. A "hamis" változatnak van két-három extra hajtás a szárán, ez egyébként sokkal inkább hasonlít illatban a levendulára, mint az eredeti, viszont nincs nyugtató hatása, inkább gyógyászatban használják, jó például szúnyogcsípésre.

A levendulamező is gyönyörű volt, ahol jártunk - innen takarítja be a család a növényt, amiből illó- és esszenciális olajokat, spray-ket, szörpöt és például likőrt is készítenek, de egyéb természetes kozmetikumokat is gyártanak belőle. A levendula mellett egyébként más gyógynövényekkel is foglalkoznak.

Harmadik állomás: borászat

A borkóstolás volt a harmadik állomásunk, elmentünk a Brdába a helyi borászatba, ahol a környék legfinomabb fehérborát ízleltük meg, úgy hívják, Rebula. Végigvezettek minket a pincészeten, bepillantást nyerhettünk egy kicsit a hely történetébe is.

Negyedik állomás: vacsora és olívaolaj kóstolás

Ez a nap főként a kóstolásról szólt. Vacsoránál - amit a House of Culture and Degustation of Olive oil nevű helyen töltöttünk - szintén háromfogásos menüt kaptunk, mellé pedig olívaolajakat teszteltünk (a hely Szlovénia nyugati részén, az olasz határnál lévő Goriska történelmi régióban fekszik). Én személy szerint kóstoltam már kávét professzionális technikával, bort ugyanígy, de az olívaolaj kimaradt eddig. Az a titka, hogy egy kis mennyiséget beveszel a szádba, öblögetsz vele, majd hagyod, hogy lassan lecsússzon. Hazudnék, ha azt mondanám, kellmes volt, mert mégiscsak tömény olaj, amit én leginkább a nápolyi pizzámra teszek meg a tésztámra, mintsem pálinkaként fogyasztom feles formájában. Viszont tény, hogy a három megkóstolt verziót így, ilyen módszerrel nagyon durván meg lehetett különböztetni, nekem a lágyabb, talán egy kicsit édesebb változat jött be a legjobban, amit aztán fel is használtunk a vacsihoz. A hely egyébként egy családé, ahol az anya a séf, ő az abszolút úrnő a konyhában - minden receptje eredeti, így a házias ízek garantáltak. Nagyon finomak voltak az ételek, amiket elénk tettek - elsőként kukoricalevest, aztán valamilyen helyi kolbászfélét fehér polentával, desszertnek pedig házi csokoládétorta volt narancsos olívaolajjal meghintve. Minden is elfogyott.

Ötödik állomás: szállás az olasz határon

A már említett régióban töltöttük a harmadik éjszakánkat egy mediterrán stílusú fogadóban az olasz határnál. Kora este csaptunk egy laza medencés bulit, aztán úgy döntöttünk, elmegyünk éjszakai túrázni a hegyekbe, erdőbe, átruccantunk kicsit Itáliába, mert hogy annyira a határon voltunk, hogy 60 méterre légvonalban már a pizza hazájában találtuk magunkat. Nagyon kellemes sétát tettünk, kicsit lemozogtuk a bevitt kalóriákat (kb. 20 ezret).

Negyedik nap

Elérkeztünk a negyedik, egyben utolsó naphoz. Korán reggel elindultunk hazafelé, de nem egyenesen Budapestnek vettük az irányt. Beugrottunk Mariborba, benéztünk egy luxuskempingbe, ebéd gyanánt pedig egy fantasztikus farmra látogattunk el.

Első állomás: Maribor, borkóstolás

Mariborban éreztem először azt, hogy Szlovénia is kezd újjáéledni a pandémia után. Ez volt az első hely - valószínűleg mert mozgalmas város -, ahol pezsgés volt. Nekem nagyon tetszett az atmoszférája, barátságos, fiatalos és lendületes. Kicsit sétáltunk a belvárosban, kávéztunk, bort kóstoltunk (persze), aztán mentünk tovább...

Második állomás: csokoládékóstolás, luxuskemping

Maribor után megálltunk egy luxuskempingnél - Chocolate village, Teta Frida (Limbus, Szlovénia) -, ami csokigyár is egyben. Az egész hely koncepciója a csokoládéra épül, szállásként lenyűgöző tóparti környezetben élvezhetjük a pihenést ilyen, a képeken látható privát házakban. A komplexumban megkóstoltunk néhány különleges csokit, nem csalódtunk.

Harmadik állomás (hazafelé): ebéd, farm

Hazafelé az utolsó állomásunk a Homestead Firbas nevezetű farm volt, ahol nem mindennapi környezetben lehet megszállni, megkóstolni a helyi, házi gasztro különlegességeket, nem utolsó sorban pedig feltöltődni. Itt ebédeltünk, kaptunk isteni zöldséglevest, főfogásként hidegtál válogatást sonkával, szalámikkal, körözöttel, egyéb mártogatósokkal, desszertnek pedig gibanicát fogyasztottunk, ami nagyon hasonlít a mi túrósrétesünkre - csak szerintem finomabb volt. Itt sokat tartanak például céges és egyéb csapatépítőket, mert a természet lágy öle kifogástalan légkört biztosít az ilyesmi kisebb-nagyobb ceremóniák lebonyolításához. Extra pont, hogy aki igazán egyedi szállást akar, az alhat mondjuk szalmaágyon.

Összefoglalva: ez az út volt a legjobb sajtókirándulás, amin eddig részt vettem. Szlovénia megannyi csodát rejt, ami felfedezésre vár, ráadásul tényleg csak pár órát kell autózni a szépségekért. Aki aktívabb feltöltődésre vágyik, ajánlom neki az említett programokat, én személy szerint nagyon élveztem minden percét, mert kaptam kultúrát, történelmet, szenzációs helyeken jártam, egyedi kulináris élményekkel gazdagodtam és közben azért ki is kapcsolódtam. Remélem, neked is lesz alkalmad megtapasztalni ezeket.

Fotók, leadfotó: Femcafe/Huszár Bianka

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.