Az 56 éves Jennifer Lopez olyan fotókat posztolt az edzőteremből, hogy leesett az állunk

Jennifer Lopez számára évek óta nagyon fontos, hogy jó kondiban tartsa magát, ennek pedig meg is lett a gyümölcse.
Dögösebb, mint valaha
Jennifer Lopez, ahogyan azt a 2002-es, ikonikus slágerében, a Jenny from the Block-ban is büszkén énekli, szerény körülmények közül indult el a siker felé vezető úton – Bronxban született, egy Puerto Ricó-i származású család gyermekeként, ahol a kemény munka és az összetartás mindennapos érték volt. Édesanyja, Guadalupe – vagy ahogyan mindenki ismerte, Lupe – tanárként dolgozott, míg édesapja, David Lopez számítógépes szakember volt. Jennifer már egészen fiatalon táncórákra járt, és szinte ösztönösen érezte, hogy többre vágyik, mint amit a környék kínálni tudott. Eleinte színpadi musicalekben lépett fel, majd mindössze 16 évesen felfigyelt rá a szakma, ennek köszönhetően pedig megkapta első filmszerepét az My Little Girl című drámában. Az igazi televíziós áttörést azonban az 1990-es évek elején érte el, amikor a népszerű In Living Color műsor „Fly Girl” táncosai közé került, innen pedig már egyenes út vezetett a filmszerepek felé.
A filmes sikerek gyorsan követték egymást, és a kilencvenes évek közepére olyan nagy nevekkel dolgozhatott együtt, mint Robin Williams vagy Jack Nicholson. A valódi áttörést azonban a Selena című életrajzi film hozta meg számára, amelyben a tragikus sorsú Tejano-énekesnőt alakította – mélyen átérzett, hiteles játéka Golden Globe-jelölést és elsöprő kritikai elismerést hozott. Ezt követően akciófilmek, thrillerek és romantikus vígjátékok sora következett, miközben olyan színészekkel játszott együtt, mint George Clooney, Sean Penn vagy Matthew McConaughey. 1999-ben zenei karrierje is szárnyra kapott: debütáló albuma, az On the 6 világszerte hatalmas sikert aratott, és Jennifer végleg popikonként is beírta magát a köztudatba. A hírnévvel együtt jöttek a reflektorfényben zajló szerelmek, az állandó médiamegjelenés, majd később az anyaság, az üzleti sikerek – saját szépségmárkát alapított JLO Beauty néven –, valamint az újabb és újabb művészi kihívások.
Mindeközben pedig ő maga a divatszférát is letarolta: szexi, nőies, lezser, ugyanakkor elegáns és könnyen lemásolható stílusával nők millióit inspirálja mind a mai napig. Azonban mindez nem csupán az öltözködésére vonatkozik, hanem az életmódjára is, hiszen az ötödik X felett is bomba formában van – ezt pedig a legújabb edzés közben készített fotói is tökéletesen alátámasztják, a popsztár ugyanis lélegzetelállító külsőt villantott. Ha kíváncsi vagy arra, milyen észbontó felvételekkel örvendeztette meg a világot, kattints a galériára!
Leadfotó: Amy Sussman/Getty Images
Forrás: HELLO! Magazine



























