Utazás

Orosz külügyminiszter: atomháborúra, sőt egy harmadik világégésre is van esély

"Egy ilyen helyzetre kell készülnünk, a kockázat jelentős"

Lavrov egy friss nyilatkozatában hangsúlyozta: immáron reális esélye van egy atomháború kitörésének, sőt a politikus úgy fogalmazott, nincs kizárva az sem, hogy az orosz-ukrán konfliktus valójában a harmadik világháború kezdete - írja a BBC.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az orosz First Channelnek Szergej Lavrov azt mondta, Moszkva mindenképpen szeretné elkerülni, hogy atom- vagy világháborúvá eszkalálódjanak a mostani események, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter ugyanakkor úgy véli, kollégája csupán azért vázol fel ennyire apokaliptikus forgatókönyvet, mert Moszkva úgy érzi, el fogja veszíteni az ukrajnai háborút.

„Oroszország az utolsó reményét is elvesztette, hogy el tudja riasztani a világot Ukrajna támogatásától” - jegyezte meg a Twitteren közzétett bejegyzésében Kuleba.

„Nem szeretném az atomháború kitörésének esélyét mesterségesen megemelni, de egy ilyen helyzetre kell készülnünk, a kockázat jelentős” - tette hozzá Szergej Lavrov, aki szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem folytat valódi tárgyalásokat, csupán kettős játékot űz, hiszen - jegyzi meg az orosz külügyminiszter - "jó színész". Lavrov vélekedése szerint Zelenszkij nyilatkozatait komoly ellentmondások tarkítják.

Nemcsak Oroszország, de egyes európai államok is készülnek az esetleges nukleáris hadviselésre. A dánok például kétmillió jódtabletta beszerzéséről döntöttek, így szeretnék védeni a lakosság egy jelentős hányadát abban az esetben, ha tényleg kezdetét venné az atomháború.

Oroszország többször is kilátásba helyezte a háború kirobbanása óta, hogy - ha a helyzet megkövetelné - akár atomfegyvert is bevetne az ukránok ellen. De mi is történne pontosan, ha keleti szomszédunkat valóban atomtámadás érné?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.
Lifestyle
Augusztus 19-én, a STRAND Fesztivál nyitónapján lép színpadra Zamárdiban Timmy Trumpet. A világhírű ausztrál DJ és producer számára azonban Magyarország nem csupán egy újabb állomás a világ körüli...
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.