Utazás

Mészárlásba torkollt a szilveszteri bankrablás: ez volt az egyik legsúlyosabb hazai bűncselekmény

A Szabadság téri bankrablás a két világháború közötti időszak egyik legsúlyosabb magyarországi bűncselekménye volt. 1934 utolsó napján egy bűnözőkből szerveződött csoport megkísérelt kirabolni egy bankfiókot, aztán elszabadult a pokol.

Felkészülés a rablásra

Szepesi László és Radovics László autószerelők már nem voltak ismeretlenek a magyar bűnüldözésben. Éppen 1934 februárjában szabadultak egy kéthónapos börtönbüntetésből, amelyet autólopásért kaptak, azonban már korábban is követtek el rablásokat. A börtönben töltött idejük alatt megismerkedtek Tari Nándor asztalostanonccal, akivel szabadulásuk után is kapcsolatban maradtak, és hármasban kezdtek bele további bűncselekmények megtervezésébe.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A bankrablások ötletét Tari Nándor vetette fel, ő szerzett fegyvereket is, amelyekkel az akciókat bonyolítani akarták. A csoport első „benóvetésére” 1934. május 15-én a budapesti Klauzál utcában került sor, ám a csoport zsákmány nélkül volt kénytelen távozni. November 22-én a Bank utcából mindössze 2000 pengőt sikerült elrabolniuk, a november 30-i Széchenyi utcai rablás pedig szintén kudarccal végződött. A csoportnak azonban ez sem szegte kedvét, újabb akciókra készültek.

A bűnözők választása a budapesti Szabadság téren álló, a Tőzsdepalotával szomszédos és nagy forgalmat bonyolító Pesti Magyar Kereskedelmi Bank fiókjára esett. A támadást 1934. december 31-én a délelőtti órákra időzítették, mivel ilyenkor a fizetések felvételéhez a bankok nagyobb mennyiségű készpénzt küldtek fiókjaikba. Kipróbálták a fegyvereiket, és autót is szereztek a rabláshoz. Szepesire osztották a sofőr szerepét, a bank kirablásának tényleges feladatát Radovics és Tari látták el. A rajtaütés előtti órákban Buda hegyvidéki területein elmaszkírozták magukat, hogy a rablás során ne legyenek felismerhetőek.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Sztárok
Szeptemberi születésnapja után élete legszebb ajándékára vár Szabó Zsófi, aki a napokban hozza világra második gyermekét egy svájci klinikán, ahol férjével már izgatottan készülnek a családbővülés...
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...