Utazás

Utolsó szavait is magyarul mondta el Sissi, aki rajongott hazánkért

Százhuszonöt éve, 1898. szeptember 10-én gyilkolta meg egy olasz anarchista Genfben Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét, avagy ahogy becenevén emlegették, Sissit.

Szinte gyerekfejjel vált császárnévá

Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia hercegnő 1837. december 24-én született Münchenben Miksa bajor herceg és Mária Ludovika hercegnő harmadik gyermekeként.

Hét testvérével együtt Possenhofen kastélyában nevelkedett, jól lovagolt, úszott, hegyet mászott és apjához hasonlóan fütyült az etikettre.

Az 1848-ban trónra lépett ifjú osztrák császár, I. Ferenc József édesanyja, Zsófia Friderika főhercegné Erzsébet nővérét, Ilonát szánta fia feleségének (Zsófia és Erzsébet anyja testvérek voltak). A Bad Ischlbe tervezett eljegyzésen azonban a császár a kiszemelt menyasszony helyett a 15 éves, sugárzó szépségű Erzsébetbe szeretett bele.

A felsőbb körökben oly ritka valódi szerelmi házasságot 1854. április 24-én kötötték meg Bécsben, Erzsébetet előzőleg egy gyorstalpaló kurzuson próbálták felkészíteni az uralkodással járó kötelezettségekre. A szinte még gyermek császárné, aki úgy nőtt fel, hogy sohasem kellett a protokollal törődnie, belecsöppent egy olyan világba, ahol a külsőség volt a legfontosabb, és élete szinte minden lépését szigorú előírások szabályozták.

Ezeknek az elvárásoknak nem tudott, de nem is akart megfelelni, érzelmileg megviselte az anyósa és közte zajló folyamatos harc, magányát csak növelte az udvar ellenséges viselkedése.

Házassága első négy évében három gyermeket hozott a világra: az elsőszülött Zsófia egy magyarországi út során megbetegedett és alig kétévesen meghalt, őt Gizella, majd 1858-ban a várva várt trónörökös Rudolf követte.

Tíz évvel később született még egy lánya, a magyar gyermek Mária Valéria a királyné kívánságára a budai Várban jött a világra és magyarul is oktatták.

Erzsébet és anyósa viszonyát tovább rontotta, hogy Zsófia túl fiatalnak tartotta menyét a gyermekneveléshez, így azt kivette Erzsébet kezéből, amit csak komoly harcok után sikerült visszaszereznie.

Erzsébetet 1859-től titokzatos, valószínűleg lelki eredetű betegség gyötörte, s szabadságot vett ki, Zsófia felügyeletétől megszabadulva fürdőhelyeken kezelték, Madeirán, Korfun, Velencében tartózkodott és csak két év múlva tért haza férjéhez és gyermekeihez. Bécsbe egy megváltozott, határozott és öntudatos asszony érkezett, aki ráébredt szépségére, és az abban rejlő erőre és megtanulta, miként érvényesítse akaratát.

Bizalmasa, a kecskeméti köznemes Ferenczy Ida ismertette meg vele Deák Ferenc kiegyezéspárti eszméit, Sissi az uralkodónak írt leveleiben a kiegyezés mellett érvelt. 1866 nyarát gyermekeivel Budán töltötte, az 1867-es kiegyezés boldogsággal töltötte el, I. Ferenc József 1867. június 8-i megkoronázásakor a magyarok rajongásig szeretett királynéja lett. Szoros barátság fűzte a daliás Andrássy Gyula grófhoz, a kiegyezés utáni első miniszterelnökhöz, de a pletykával ellentétben ez valóban csak barátság maradt. Az ország – régi hagyomány szerint – a gödöllői Grassalkovich-kastélyt adta ajándékba a királynak, ez a hely lett Korfu mellett Erzsébet igazi otthona. Kedvelte a magyarokat, megtanulta nyelvünket, s a gödöllői kastély lovardája is segítette ambícióját, hogy ő legyen Európa legkiválóbb hölgylovasa. Amikor egészségügyi problémái miatt eltiltották a lovaglástól, verseket kezdett írni példaképe, Heine stílusában, de ezeket titokban tartotta, s inkább azért érdekesek, mert – akár egy naplóból – megismerhetők belőlük gondolatai.
Kattints a további képekért!

Az uralkodónő egy évvel ezelőtt, 96 esztendősen távozott az élők sorából. Halála nem csupán a brit királyi családot, de az egész világot megrendítette. Egykori menye, Sára yorki hercegné nemrég elárulta, mit mondott neki II. Erzsébet, mielőtt örökre lehunyta volna a szemeit.

Leadfotó: Wikipédia

Oldalak

Utazás
Sztárok
A Nemzet Színésze Palik László YouTube-műsorának vendégeként vallott múltjáról és jelenéről, szakmai- és magánéletéről.
Lifestyle
A holdvíz egy különleges elixír, ami a spirituális lelkek szerint távol tartja a rossz energiákat, megtisztítja a lelket és kitartóbbá varázsol. Kipróbálnád? Mutatjuk a rém egyszerű receptet.
Utazás
Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.