Utazás

Hányat ismersz közülük? Ez az 5 történelmi lelet megváltoztatta a világot

Te tudod, hogyan találtak rájuk?

Emlékek a múltból

Az emberiség a kezdetektől igen hosszú utat tett meg, és kollektív történelmünk végtelen mennyiségű történettel, mítosszal és legendával lett gazdagabb az évszázadok során, amelyek legtöbbjéhez tárgyi emlékeket, felbecsülhetetlen értékű leleteket is tudunk kapcsolni – ezek segítségével pedig sokkal könnyebb értelmezni a sokszor bonyolult történéseket. Egy-egy emlék talán jelentéktelennek tűnhet számunkra, azonban bizonyos népcsoportoknak ezek a leletek meghatározóak egész életükre nézve, hiszen kultúrájuk kialakulását vezethetjük vissza a feltárt történelmi tárgyakhoz.

Hihetetlen feltárások

Az antiküthérai szerkezet Ez az ősi eszköz óriási segítség volt a görögök számára, akik a szerkezet által többet tudhattak meg a csillagászatról, mint előtte. A leletet 1900-ban búvárok egy csoportja találta meg egy hajóroncsban, a görög Antiküthéra szigetének közelében – a szerkezet egy fadobozba volt bezárva, és igen bonyolult gépezetről beszélhetünk: több mint 30 bronz fogaskerékből és tárcsából áll, amelyekre valaki csillagászati megjegyzéseket írt. A bronzdarabok hihetetlen részletességgel lettek összeállítva, megtisztításuk után pedig az égitestek és csillagok rajzát fedezték fel a kutatók a szerkezet felszínén. Eredetét nem sikerült megfejteni, de annyi bizonyos, hogy valószínűleg a Krisztus előtti időkből származik, ami azt bizonyítja, hogy az ősi görögök sokkal előrébb jártak a csillagászatban, mint más népcsoportok abban az időben.
Kattints a további képekért!

Így még nem láthattuk a lenyűgöző jelenséget.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás
Home&Design
Végre egy ház, amit tényleg bárhova magaddal vihetsz, felépítése ugyanis csupán 6 órába telik. A belső tereitől pedig egyenesen padlót fogsz.