Élmények a füstölt csirkelábtól a Világ Hetedik Csodájáig - Ezt nézd meg Pekingben!

A kínaiak egy tálból csemegéznek
Ha Pekingben járunk, minden utcában jobbnál jobb, megfizethető, helyi éttermekbe botlunk. Egy-egy étkezés során 1-2 féle levest, 5-6 féle főételt szolgálnak fel az asztaltársaságoknak, a vendégek pedig egy-egy tálka rizs felett, bármelyik felszolgált fogásból falatozhatnak. Nekünk, magyaroknak kicsit furának tűnik az egy tálból csemegézés, de ne aggódjunk, minden bizonnyal nem kell megosztanunk az ebédünket senkivel, hiszen kínai ember nem ül egy asztalhoz európaival, ettől különösen tartózkodnak. Érdekesség, hogy desszertet egyáltalán nem esznek, még a legjobb éttermek is csak maximum gyümölcsöt tudnak adni édesség gyanánt. Kávé helyett térjünk be egy porcelánboltba is, ahol általában eredeti teaszertartással várják a vásárlókat, így megkóstolhatjuk milyen is az igazi jázmin- és zöldtea. Ha pedig feledhetetlen gasztroélményre vágyunk, látogassunk ki a belvárosi éjszakai piacra, ahol a sült szöcskétől kezdve a tengeri hínárral töltött rizsbatyun keresztül a füstölt csirkelábig szinte minden megkóstolható fillérekért.
Kötelező program a Kínai Nagy Fal
Pekingbe a legtöbben a Kínai Nagy Fal miatt látogatnak el, hiszen a Világ Hét Csodájának egyike pár tíz kilométeres távolságban fekszik a fővárostól. Érdemes a kicsit távolabbi Mutianyui falszakaszt megnézni a közismert Badalingi helyett, mivel ez utóbbi sokat vesztett hangulatából a rengeteg turista és a falra telepített bevásárlóhelyek és McDonald’s miatt. A Mutianyaui falra is libegő visz fel és bár keskenyebb, mint a többi Nagy Fal rész, gyönyörű panoráma nyílik a környező hegyek gerincén kígyózó falra, illetve testközelből megcsodálhatóak az építmény rizsporos-tojásfehérjés cementrétegei.
A Tiltott Város
A közelben találhatóak egyébként a Ming sírok is, így például a pekingi Tiltott várost megálmodó Yongle császár síremléke. Az általa felépített Tiltott Városról hosszú sorokban lehetne regélni, a legjobb, ha egy helyi idegenvezetővel fedezzük fel a szimmetriára épülő csodás palotákat, amelyek eredeti állapotukban várják a látogatókat. A legtöbb túra a hátsó kaputól indul és a Tienanmen térnél lévő főbejáratnál végződik, ahol rögtön tovább sétálhatunk a Mao múzeumhoz és a tér túloldalán elterülő, még megmaradt Houtong negyedhez.
Nem szabad kihagyni a 2008-as Olimpia modern épületeit sem, amelyek ma már inkább csak múzeumként szolgálnak, hiszen a kínaiak nemigen kedvelik a nyugati sportokat. Pedig a helyiek nagyon aktívak, sokan közlekednek biciklivel nap, mint nap, a nyugdíjasok szinte minden napjukat a szabadban töltik valamilyen testgyakorlással. Az egyik legkedveltebb helyszín, az Ég Templomát övező főpark, ahol a kínai idősek rendszeresen hódolnak a thai chinek, a szalagtáncnak és a szabad táncnak, sokan kártyáznak, illetve egy fura, focihoz hasonló láb játékot játszanak, egy tollaslabdaszerű képződménnyel. Szintén sokan sportolnak az egykori gyárváros területén is, ahol az óriási barakkszerű raktárépületeket ma a kortárs művészek használják kiállítótérként.
Ezt is ajánljuk
Felejtsd el a Yellowstone-t! Ennyire gyönyörűek Európa nemzeti parkjai

























