Utazás

Mit gondolunk mi, magyarok az idei nyaralásról?

Kik beszélnek?

A felhasználók korát tekintve, a fiatal felnőttek (25-34) beszéltek a legtöbbet a nyaralásról. Nem csoda, hiszen ezen korosztály legtöbb tagja már önálló keresettel rendelkezik, sokan saját családdal azonban még nem, így több lehetőségük adódik a külföldi és belföldi nyaralásokra, akár nagyobb baráti társasággal is. A hatályban lévő korlátozások éppen ezért érzékenyen érintették őket, hiszen megszűnt ez a korábban könnyen elérhető és megvalósítható kikapcsolódási lehetőség.

A 18-24 év közötti korosztály számára a kikapcsolódást elsősorban nem egy tengerparti nyaralás, hanem inkább a szórakozóhelyek és fesztiválok látogatása jelenti, főleg az érettségi, vagy egy kemény egyetemi vizsgaidőszak után. Éppen ezért őket is nagymértékben foglalkoztatta a nyári nyitás és az utazási lehetőségek témája.

A 35 év felettiek körében sokak számára mások a prioritások. Nagy részüket érintette komolyabban a koronavírus-járvány, sokan elvesztették munkájukat, ezáltal nem is rendelkeznek olyan anyagi háttérrel, ami egy utazáshoz szükséges lenne. Emellett ezen korosztály java részének már van családja, gyermeke(i) és az iskolák online oktatásra való áttérésével pedig a szülőknek sokszor szabadságot kellett kivenniük. Emiatt az idei nyaralás lehetősége kevesebbeknek adatik meg.

A nemek szerinti (nők 34,8%; férfiak 65,2%) eloszlásban azt láthatjuk, hogy ebben a 7 hónapos időszakban inkább a férfiakat foglalkoztatta a nyaralás kérdése – közel 30%-kal több férfi netező ragadott billentyűzetet a nyaralást érintő témák hozzászólásaiban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Természetesen a legtöbbet használt hashtagek a témában a koronavírus és az utazás voltak. Azonban az alábbi hashtag felhőben jól látszik, hogy az itthoni úticélok és a külföldiek is számos alkalommal felmerültek, az oltással és a vakcinaútlevéllel együtt.

Módszertan

Az Ynsight Research csapata a netnográfiai kutatás során a magyar webtérben megjelenő nyaralással kapcsolatos social media beszélgetéseket vizsgálta 2020. október és 2021 májusa között. Az online térben megjelenő híreket, blogokat és organikus kommenteket, beszélgetéseket elemeztük.

Már most rengeteg az előfoglalás a népszerű magyar nyaralóhelyeken, így jobb belehúzni, ha idén te is belföldi nyaralást tervezel.

Fotó: YNSIGHT Social Media Research; leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...