A nők nem értenek hozzá? Ebben a szakmában alig vannak
Lehet az oktatásban van a hiba
Az adatokat sorolva rámutatott, hogy az akadémia doktorai között csak 16 százalékos a nők aránya, az akadémikusoknak pedig kevesebb mint hét százaléka nő. "Vajon az oktatási rendszerünk elég figyelmet fordít a fiúk és lányok közötti fejlődésbeli különbségekre? Tudunk-e több segítséget nyújtani a fiatal nők számára, akik családot alapítottak, gyermeket szültek, hogy folytathassák a karrierjüket?" - tette fel a kérdést az MTA elnöke, hozzátéve, hogy fontos kérdés az is, létezik-e olyan üvegplafon, amely miatt egyre kevesebb nő foglal helyet a tudományos kutatóintézetek vezetőségében. Az MTA elnöke szerint amennyiben létezik ilyen üvegplafon, meg kell vizsgálni, hogy milyen társadalmi gyökerei vannak. Emellett meg kellene vizsgálni azt is, hogy a matematikát, fizikát hogyan tanítják, hogyan lehetne vonzóvá tenni lányok számára is - mondta.