Utazás

Rakétákat fog lőni a sarki fénybe a NASA

Megijedni persze nem kell, hiszen csupán egy különleges tudományos kísérletről van szó.

Alaszkából indulnak, előre meghatározott magasságig emelkednek

Az elkövetkezendő időszakban két rakétát is a sarki fénybe (aurora borealis) lőne a NASA: az amerikai űrhivatal egy rendhagyó kísérlet miatt szánta rá magát az elsőre talán megdöbbentőnek tűnő lépésre. A Live Science nevű tudományos hírportál információi szerint a NASA szakemberei két indítási ablakot határoztak meg az Ion-Neutral Coupling during Active Aurora (INCAA) névre keresztelt küldetésnek. Az egyik a március 23. és április 1., a másik pedig az április 3. és április 7. közötti időszak. A múlt szerdai start a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt végül nem valósulhatott meg.

A küldetés vezetője egyébként Stephen Kaeppler, a Clemson Egyetem csillagásza lesz majd. Kaeppler és munkatársai már felkészítették az érzékelőkkel felszerelt rakétákat, melyek Alaszkából indulnak majd, és pontosan meghatározott magasságig emelkednek. Az első rakéta 299 kilométeres magasságig ér majd el, aztán egy olyan anyagot bocsát ki, melynek segítségével a légköri szél mélyebb elemzése válik lehetségessé. A második 201 kilométerig jut majd, hogy hőmérsékleti adatokat rögzíthessen. Ezt követően a rakéták visszatérnek majd a Földre.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A Bulcsú és a Bajza utcákat összekötő átjárót még 1874-ben adták át, és hosszú évtizedekig sokak számára szőrszálborzoló élményt jelentett belépni a Nyugati pályaudvar közelében húzódó alagútba.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A legtöbb ember elköveti ezt a súlyos hibát a kávéfőzés során, amivel teljesen tönkreteszi a drága kávébab aromáját. Egy kávészakértő elárulta, miért bűn a csapvíz és az ásványvíz használata.
Lifestyle
A következő hetek nem mindenkinek tartogatnak könnyű pillanatokat. Három csillagjegy életében olyan kihívások jelenhetnek meg, amelyek próbára tehetik a türelmüket, az alkalmazkodóképességüket és a...
Lifestyle
Az univerzum néha váratlanul rendezi át a lapokat, és úgy tűnik, most három csillagjegy számára különösen kedvező fordulatok érkezhetnek. Olyan lehetőségek nyílhatnak meg előttük, amelyekre már...
Lifestyle
Nincs is jobb egy marék édes, lédús cseresznyénél egy forró nyári napon, ám nem árt résen lenni a fogyasztása előtt – a kívülről tökéletesnek tűnő gyümölcs néha egy nem kívánt „betolakodót” is...
Lifestyle
Az intellektuális különbségek komoly kihívást jelenthetnek a mindennapokban. Mutatjuk azt az öt félreérthetetlen jelet, amely egyértelműen arra utal, hogy te vagy a magasabb intelligenciájú fél a...
Lifestyle
A dolgozó hangyák megjelenése arra utal, hogy a házban találtak valami vonzót, de ott vannak a szárnyas hangyák is.