Utazás

Megtalálták minden idők egyik legkisebb bolygóját - kiderült, alkalmas-e az életre

A különleges kőzetbolygó izgalmas párhuzamokat mutat a Merkúrral.

Törpe az exobolygók között

A GJ 367 b egy kőzetbolygó, tömege a Földének 55, míg átmérője 72 százaléka. A szakértők véleménye szerint ez az egyik legkisebb tömegű, ma ismert exobolygó. Az izgalmas felfedezést egy nemzetközi kutatócsoporthoz fűződik, impozáns eredményüket a Német Űrkutató Központ (DLR) Bolygókutató Intézete irányítása alatt érték el.

Viszonylag nagy sűrűsége miatt valószínűsíthető, hogy a szóban forgó bolygó vasból álló belső maggal rendelkezik, 86 százaléka lehet vas – idézi az MTI az intézet munkatársát, a kutatást vezető Csizmadia Szilárdot. A GJ 367 b a Földtől 31 fényévnyi távolságra van, 7,7 óra alatt képes megkerülni anyacsillagát, a GJ 367 nevű vörös törpét, amely megközelítőleg fele akkora, mint a Nap. Mindemellett jóval hűvösebb is, ráadásul kevésbé fényes.

A bolygó több tekintetben is érdekes hasonlóságot mutat a Merkúrral, s igencsak valószínűtlen, hogy élet lenne a felszínén. Egyrészt igen komoly mértékű sugárzásnak van kitéve (500-szor erősebbnek, mint a Föld), másfelől felszíni hőmérséklete azon az oldalon, mely állandóan csillaga felé fordul, elérheti az 1500 Celsius-fokot – ezen a hőmérsékleten minden kőzet és fém megolvad.

A tudósok eredményeikről a Science című tudományos lapban számoltak be.

Fotó: 123rf

Csodálatos bolygóegyüttállás közeleg: egyszerre négy égitest látható majd teljes pompájában a téli égbolton. Vétek lenne kihagyni e mesés látványt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!