Utazás

Sosem látott meteorzáport videóztak Hawaii felett - beleborzongsz a látványba

24 éve láttak először hasonlót

Vatanabe azt is hozzátette, az esemény utólagos nyomonkövetését és elemzését az is nagyban segítette, hogy a már említett Maunakea vulkán közelében, a világ egyik legnagyszerűbb csillagászati megfigyelőhelyén került sor. Az pedig, hogy tiszta, éles felvételek születtek a meteorzáporról, a korszerű technikának köszönhető.

A jelenség egyébként korántsem új, először 1997-ben dokumentálták, de azóta is csak viszonylag kevés meteorzáport sikerült megfigyelniük a szakértőknek. Pedig 2021-ben már nem is ez volt az első alkalom, ugyanis az Arizonai Egyetem kamerarendszere már elcsípett idén egy hasonló eseményt az Egyesült Államokban található San Diegóban. Akkor egyébként egy hét meteorból álló halmaz sejlett fel az égen, de sokkal kevesebb ideig, mintegy három másodpercig voltak megfigyelhetők.

Vatanabe 2003 óta lelkes kutatója a meteorhalmazoknak. A szakértő úgy véli, ahhoz, hogy egy, a mostanihoz hasonló meteorzápor kialakuljon, az űrbéli objektumoknak úgy kell mozogniuk, hogy elenyésző legyen a sebességkülönbségük. A jelenlegi megfigyelés - mely a Subaru távcsőnek köszönhető - a szakértők szerint hozzájárulhat a témában felmerülő, még tisztázatlan kérdések megválaszolásához.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Fotó: 123rf

Egyesek szerint az idegen égitest leginkább egy jókora tűzlabdára emlékeztetett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Elrajtolt Magyarország egyik kedvenc reality műsora, a Most Wanted - A hajsza a Keleti Pályaudvartól.
Lifestyle
A Perseidák meteorraj 2026-os csúcspontja különleges energiákat hoz: három csillagjegy szülöttei számára most váratlan fordulatok és csodák kezdődnek.
Egészség
Az endometriózis világszerte a reproduktív korú nők mintegy tíz százalékát érinti, a betegség pedig amellett, hogy kellemetlen, sokszor kifejezetten fájdalmas is. Ez azonban még nem minden, ugyanis...
Lifestyle
Súlyos vádakkal kell szembenéznie a korábbi Európa-bajnok műkorcsolyázónak, akivel szemben az ügyészség háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat.
Egészség
Bár a gombakávék ígéretes egészségügyi hatásokkal kecsegtetnek, a fogyasztóvédelmi hatóság szigorú figyelmeztetést adott ki a félrevezető állításokról.
Sztárok
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.