Ott voltam a MÁV vonatán, ami majdnem ütközött, de a túlélőtúra csak ezután következett

Amikor átszálltunk, még valami fékpróbát is csináltak, meg tudom is én még mit

Lassan indultunk neki, nagyon lassan. Amikor elindult a vonat, akkor mindenkiből előtört a taps és az éljenzés. Oké, de ezzel még csak visszajutottunk Szolnokra.

Az állomáson megszólalt valaki, hogy úristen, ő még nem látott ennyi embert itt egyszerre. Hát igen, volt embertömeg bőven, és őket el kellett juttatni valahogy Szajolra. Közben a tanácsokat, amiket a hangosbemondóból kaptunk azzal nem mentünk sokra, mert nehezen tudták az ott dolgozók is, hogy mi fog történni. Ide kattintva pont van egy videó, amit megnézhettek!

Amúgy egy remek csapattal fogtam össze, akikkel mindenben segítettük egymást. Szóval mi nem elküldtük egymást dühösen a fenébe, hanem úgy döntöttünk, együtt leszünk túl ezen az egészen. Történt olyan is, hogy nekem már nem volt vizem, de volt pogácsám. A másik utasnak volt több vize, de nem volt pogácsája, így bartereztünk.

A vonatpótló buszok nem voltak felkészülve hirtelen ekkora tömegre. Tömve küldték el őket mindig, az emberek gyakorlatilag az ajtóban álltak a csomagjukkal. Ez olyan szintű volt, hogy mi már azon gondolkoztunk, inkább taxival megyünk át Szajolra. Ez amúgy nagyjából olyan 10-12 kilométer. Úgy döntöttünk, hogy nem tolakodunk, mert nagyjából ez kezdődött el egy idő után, hanem türelmesen megvárjuk, hogy csökkenjen a tömeg.

Itt még kivehettem volna azt a hotelszobát, aztán beülök az étterembe, hátradőlök, és majd hazajövök valahogy hétfőn. Viszont tudtam, hogy ha felszállok a buszra, és átmegyünk Szajolra, akkor onnan nincs visszaút. Az utazótársaim rávettek, hogy vágjunk bele.

Szajol nyilván egy kicsi állomás, ami szintén nincs felkészülve ennyi utasra. Itt a káosz már a csúcson volt. Nem tudtad, milyen vonat jön, nem tudtad, hogy mikor, arról meg végképp fogalmad se volt, melyikkel indulsz tovább. Sokat vártunk, volt konfliktus is, mert a polgárőrök már összevesztek néhány elégedetlenkedő utassal, de ilyen ez. (A polgárőrök ugye mondták, hogy ők nem a MÁV munkatársai, így ne velük veszekedjenek.) Aztán nagy nehezen megérkezett a fény, mert szép lassan elkezdtek csorogni a vonatok, az emberek meg nagyon nehezen, nagyon lassan fogyni.

A két utazótársam közül az egyik Debrecenbe ment, a másik Kisvárdára, és végre találtunk egy vonatot, ami mindenkinek jó. Ahogy fent is említettem, este 22 óra után estem be Nyíregyházára. Na, most gondoljatok bele, 13.20-kor indult el a vonat Budapestről. Elnézést, hogy nem dokumentáltam fotókkal vagy videóval ezt a kalandot, de ez volt az utolsó, ami akkor éppen az eszemben járt.

Aztán, bár mosott barnamaciként, de a saját ágyamban aludhattam. Aki befizetne egy túlélőtúrára, az ne tegye, inkább vegyen helyette egy vonatjegyet. Olcsóbb, bulisabb, és lesz meglepetés bőven!

Leadfotó: MÁV – A képünk csak illusztráció