Utazás

Ha augusztus 20., akkor Magyar Ízek Utcája – Ez az idei gasztrokulturális kiállítás és vásár tematikája

Fűben, fában orvosság szlogennel rendezik az idei Magyar Ízek Utcáját augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárnál Budapesten.

Magyar Ízek Utcája 2021-ben is

A Lánchídtól a Döbrentei térig élelmiszerkészítők és -előállítók, cukrászok, pékek, vendéglátósok várják az érdeklődőket augusztus 20-22. között a Várkert Bazárnál Budapesten – mondta el Novotny Antal, a Magyar Ízek Utcája főszervezője a rendezvényt bemutató keddi sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a rendezvény célja bemutatni a Kárpát-medence gazdag ízvilágát és gasztrokultúráját, így érkeznek résztvevők egyebek mellett Kárpátaljáról, a Felvidékről és az Őrségből, emellett idén a gyógyító növényekre, fűszerekre, ételekre, italokra, gasztrokulturális elemekre helyezik a hangsúlyt.

A látogatók megkóstolhatják Magyarország tortáját és cukormentes tortáját, valamint a Szent István-napi kenyereket is. Mint Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke felidézte, az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el.

Idén az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából alversenyt is hirdettek. Erre olyan tortákat vártak, amelyek meghatározó összetevői Magyarország erdeiben, mezein megtalálhatóak. A mezőnyben végül a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián Nimród fantázianevű tortája lett a győztes.

Szintén Füredi Krisztián nyerte meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt, a hozzáadott cukor nélkül készült, Beszterce rózsája fantázianevű süteményben a sárgabaracké a főszerep.

A Szent István-napi kenyér címet idén a solymári Hel Pékség Solymár gyöngye elnevezésű kenyere nyerte el, az év innovatív kenyere a tiszakécskei Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyere lett.

A rekordszámú versenyző két kategóriában és két fordulóban mérethette meg magát a Magyar Pékszövetség X. Szent István-napi kenyérversenyén - emlékeztetett Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

A Magyar ízek utcája programjai között bábszínházi előadások, közlekedésbiztonsági foglalkozások, véradás, vércukorszint-mérés és koncertek is szerepelnek.

Érdemes lesz az eget kémlelni a hét második felében, augusztus 12-13. éjjelén lesznek ugyanis a leglátványosabbak a Perseidák hullócsillagai.

Leadfotó: facebook.com/izekutcaja

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Utazás
Fashion&Beauty
Az ékszerek mostantól nemcsak a nyakadban és a csuklódon hódítanak, hanem a legújabb manikűrtrendben is, ahol a kreativitásnak és a csillogásnak semmi sem szab határt.
Lifestyle
A Google Chrome hatalmas újítást vet be, így elég sok weboldal kerül majd blokkolás alá. Ez az egész azonban csak bizonyos embereknek lesz idegtépő.
Sztárok
Bár Julia Roberts továbbra is óvja a magánéletét a nyilvánosság elől, ez az anyák napi fotó gyönyörű emlékeztető arra, hogy a család a legfontosabb.
Sztárok
Tóth Gabit nem olyan rég még A Nagy Duett stúdiójában láthattuk a TV2-n, de közben egy olyan sztárt kellett befogadnia, aki szintén a csatornán futott be.
Lifestyle
Elég érdekes, hogy minél magasabb a nettó kereset, annál kisebb hányadát költjük el a boltokban. De mit csinálnak most másképp a magyarok?
Sztárok
A szókimondó stílusáról ismert médiaszemélyiség ezúttal sem rejtette véka alá a véleményét: váratlan kijelentésével még műsorvezetőtársait is sikerült meglepnie.