Tudtad, hogy egykoron magyar királya volt Madagaszkárnak?

Foggal-körömmel ragaszkodott Madagaszkárhoz
Miután Benyovszky a maga oldalára állította XIV. Lajos francia király tengerészeti államtitkárát, az uralkodó megbízta egy kereskedelmi telep létesítésével a "Nagy Vörös Szigeten". Önkénteseket kezdett toborozni a vállalkozáshoz, majd 1773 decemberében másodszor is kikötött Madagaszkáron. Megérkezése után rögtön erődvároskát alapított, majd felfedezőket küldött a sziget belsejének feltérképezése, valamint az őslakosokkal való kapcsolatfelvétel céljából. Benyovszky expedíciójával hozzájárult a világtérkép még létező fehér foltjainak eltüntetéséhez is.
Sikerült meggyőznie a malgas törzsek főnökeit békés szándékáról és a kölcsönösen hasznos kereskedelmi kapcsolat előnyeiről. Erődvároskája, Louisburg azonban nem vált virágzó településsé, a francia parancsnokok pedig rivalizálni kezdtek a magyar gróffal, s végül a párizsi Tengerészeti Múzeum is megvonta tőle a bizalmat.
Amit Benyovszky később emlékirataiban írt, miszerint alkotmányos monarchiát hozott létre a szigeten a király és a nép hatalommegosztásával, minden bizonnyal fikció. 1777-ben haza is utazott, majd felajánlotta Mária Teréziának, hogy az ő segítségével gyarmatosítsa Madagaszkár szigetét. A Habsburg Birodalom elutasította Benyovszky-t, aki ezután Amerikába ment, és magánál Benjamin Franklinnél is kilincselt, de próbálkozott Angliában is.
Végül egy baltimore-i kereskedő látott fantáziát az ötletben, s megbízta a grófot, hogy létesítsen kereskedelmi telepet Madagaszkáron. Benyovszky ekkor már uralkodóként szállt partra a szigeten, a bennszülöttek is lelkesen üdvözölték, de az amerikai hajó, mely a grófot szállította, visszafordult, mert azt hitték, rögtön a megérkezés után támadás érte a partraszállókat. Benyovszky sereget toborzott, elfoglalta a francia raktárokat és rövid időre bár, de megszilárdította uralmát Madagaszkáron. A franciák azonban harcba bocsátkoztak vele. Mauritius kormányzója megtámadta, s 1786-ban halálos lövést kapott. Így ért véget Madagaszkár magyar királyának kalandos, egyszerre csodás és szomorú élete.
Négyszázhetven éve, 1552. július 18-án született II. Rudolf, a német római császár és egyben cseh-magyar király, aki szentül hitt a babonákban és példátlan műkincsekkel rendelkezett.


























