Te tudod hány évesek? Ezek a világ legrégebbi városai, ahol még ma is élnek

Ezek az ősi települések rendületlenül állnak már több ezer éve.

Megfelelő körülmények, remek földrajzi adottságok

A legtöbb ősi városban, amit még jelenleg is laknak, az új szokások keverednek a régi hagyományokkal, ebből az ötvözetből pedig láthatjuk, hogy bizonyos helyeknek igenis megvan a létjogosultsága és a folyamatos jelentősége már ősidők óta. Ezek a városok egykor fontos útvonalak és kereskedelmi hálózatok mentén alakultak ki – ott, ahol a földrajzi adottságokat az emberek a legjobban ki tudták használni mindennapi életük során. A görög ókori városok például a Földközi-tenger, míg az indiai települések a nagyobb folyók és partszakaszok mentén fekszenek, amely helyek a mai napig alkalmasnak bizonyulnak a mezőgazdaság és a civilizáció virágzásához – pont úgy, ahogyan több ezer évvel ezelőtt. Ezek a helyszínek tökéletes példái az emberiség folyamatos változásának és állandóságának egyaránt, és emlékeztetőül szolgálnak az olykor viharos történelmi eseményekre is. Bár a régi városok lakosai folyamatosan változnak és cserélődnek, a települések egyedi értékei kitartanak, még annak ellenére is, hogy a legtöbbet nem kíméli az idő vasfoga. A város kifejezés egyes helyeknél nem állja meg a helyét, a legfontosabb azonban mégis az, hogy ezeken a helyeken keresztül bepillantást nyerhetünk az ősi világba, amit a mai modern társadalomban és korban már nehéz elképzelni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Megkezdődött a koronavírus elleni beoltottságot tanúsító közös uniós igazolványok ellenőrzését biztosító rendszer alkalmazása, a rendszer technikai alapját képező portál hét országban már egy hónappal a július 1-i határidő előtt működésbe lépett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...