Utazás

Elérhető az uniós védettségi igazolvány, ezekben az országokban már működik

Megkezdődött a koronavírus elleni beoltottságot tanúsító közös uniós igazolványok ellenőrzését biztosító rendszer alkalmazása, a rendszer technikai alapját képező portál hét országban már egy hónappal a július 1-i határidő előtt működésbe lépett.

Elérhető az EU-s oltási igazolványt kezelő internetes portál

Az uniós koronavírus-igazolvány bevezetését az Európai Bizottság javasolta a tagállamok közötti biztonságos utazás feltételeinek megteremtésére. Az igazolvány ellenőrzését lehetővé tevő portál működését biztosító rendelet július 1-jétől válik alkalmazandóvá. Azonban ahogy az MTI írja, minden olyan tagállam, amely elvégezte a technikai teszteket, és készen áll az igazolványok kiállítására és ellenőrzésére, önkéntes alapon már most megkezdheti a rendszer használatát.

Az igazolvány díjmentes, magas fokon védi a személyes adatokat, digitális formában vagy papíron lesz elérhető. A tanúsítvány bizonyítékul fog szolgálni arra, hogy tulajdonosa védőoltást kapott a koronavírus ellen, vagy tesztet végeztetett, amelynek eredménye negatív lett, vagy felgyógyult a betegségből.

A portálszolgáltatás lehetővé teszi az összes igazolvány QR-kódjaiban található biztonsági elemek ellenőrzését. Az igazolványokban szereplő személyes adatokat utazás során a célország azonban nem őrizheti meg, és uniós szinten sem jön létre központi adatbázis. Közös uniós szabályrendszer teszi majd lehetővé, hogy az egyik tagállamban kiadott igazolványt egy másik uniós országban is elfogadják.

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói között május 20-án létrejött megállapodás szerint a tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal, jelenleg a Pfizer/BioNTech, a Moderna, AstraZeneca és Janssen vakcinákkal elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel. Egyik ilyen a kínai Sinopharm vakcina.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A tagállamoknak a koronavírus-járványra válaszul nem lehetne további utazási korlátozásokat, például kötelező otthoni karantént vagy tesztkötelezettséget előírni. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az intézkedés arányos a felvetődő vagy lehetséges közegészségügyi veszéllyel. A döntés meghozatalában a meglévő tudományos eredményekre, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) epidemiológiai adataira kell támaszkodni, és a korlátozó intézkedések bevezetéséről legalább 48 órával előre tájékoztatni kell a többi tagállamot és az Európai Bizottságot.

Az uniós koronavírus-igazolványra vonatkozó rendelet 12 hónapig lesz érvényben. Az igazolvány birtoklása nem lesz feltétele a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának, és az igazolvány nem tekinthető úti okmánynak.

Az igazolványok használatát biztosító rendelet július 1-jén válik alkalmazandóvá, ehhez azonban még az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának hivatalos hozzájárulása szükséges.

Néhány EU-s tagállamban már csatlakozott a portálhoz. Lapozz!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Bika a héten végre nemcsak másokról, hanem magáról is gondoskodni fog. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Elsőre furcsán fog hangzani, de amint megízleled az ital malátás, diós gazdagságát, azonnal a rabjává válsz! Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni, nem véletlenül rajonganak érte!
Lifestyle
A Skorpiónál ma egy beszélgetés során olyan igazság hangozhat el, ami mindent megváltoztat. Olvass tovább!
Sztárok
Úgy tűnik, továbbra sem felhőtlen a viszony III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között, még akkor sem, ha a közelmúltban ismét személyesen találkoztak. A kulisszák mögött állítólag olyan...
Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.