Utazás

SZAVAZZ AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ LEGJOBB HOTELÉRE!

Már csak pár nap és kiderül, hogy mely szállodák juthatnak be az Észak-Dunántúlról AZ ÉV HOTELE verseny döntőjébe. A verseny kimeneteléről ezúttal is a nézők döntenek.

AZ ÉV HOTELE versenyben az elmúlt hónapban 6 észak-dunántúli szálláshelyet próbáltak ki a sztár-tesztelők. Ezekre most vasárnap 11 óráig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán. A voksolással a szavazók pedig nem csak a legjobbnak járó díj kiosztásába szólnak bele, hanem megnyerhetik az ajándék wellness hétvégék valamelyikét. Az a szálláshely, amelyik ebből a régiós versenyből győztesen kerül ki, a második helyezettel együtt ott lehet majd januárban a döntőben és elindulhat AZ ÉV HOTELE címért.

Hogyan dől el, hogy melyik lesz az észak-dunántúli régió legjobb szálláshelye?

AZ ÉV HOTELE című műsor december végéig, Magyarország öt turisztikailag kiemelt régiójának 28 szálláshelyét mutatja be. Augusztusban a sztár-tesztelők az alföldi, szeptemberben a balatoni, októberben az északkelet-magyarországi, novemberben pedig az észak-dunántúli szálláshelyeket próbálták ki. Utóbbiak összefoglaló epizódját láthattátok múlt héten, a hónap utolsó adásában. Most a nézők még egy utolsó vokssal segíthetik kedvencüket a havi döntőben, hogy a számukra legszimpatikusabb lehessen a észak-dunántúli régió legjobbja. A szavazatokat vasárnap 11 óráig a műsor hivatalos oldalán lehet leadni. A nézőknek most még több nyeremény ütheti markát, hiszen a heti nyereményen kívül az összes novemberben voksló közül sorsolják ki a havi fődíjakat is. Ha nem láttad az összes északkelet-magyarországi indulót, vagy lemaradtál a múlt heti összefoglaló adásról, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját az rtl.hu-n!

Rajtad is múlik, hogy a hat észak-dunántúli szálláshely közül melyik lesz a régió legjobbja!

Grand Hotel Esztergom****superior, Esztergom

2021 nyarán nyitott meg ez a modern 4 csillagos superior szálloda Esztergomban, pontosabban a Prímás-szigeten, igazán festői környezetben. A lobbyba érkezve grandiózus terek, kifinomult, modern design fogadja a vendégeket. A szállodában 131 igényesen berendezett szoba és 18 luxus lakosztály található 4 szinten. Némelyik szobából fantasztikus panoráma nyílik az esztergomi bazilikára. A szálloda konferencia- és tárgyalótermei céges rendezvények helyszínéül szolgálnak. Ezek a termek modern technikai berendezésekkel vannak felszerelve. A -1 szinten egy található 700 m2-es játéktér található, amit kiváló helyszíne lehet csapatépítő és családi programoknak is. A szálloda kutyabarát, egyes szobákba kis kedvencekkel is érkezhetnek a vendégek. A szálloda éttermében a hazai ízek és a nemzetközi trendek egyaránt jellemzik a kínálatot. Az étterem látványkonyhája pedig betekintést nyújt a kulisszák mögé is, így téve még izgalmasabbá az élményt.

További információ itt.

Hotel Adalbert - Szent Tamás ház***, Esztergom

Az esztergomi Hotel Adalbert*** az aktív pihenők, a városlátogatók, üzletemberek és a gyermekes családok kedvence is. A hotel valójában két külön épületből áll. Mindkét épület Esztergom szívében a Bazilika és a Várhegy tövében, a főbb nevezetességek gyűrűjében helyezkedik el. A Szent Tamás ház egy félreeső, csendesebb utcában, mégis könnyen megközelíthető helyen található. A fiatalos hangulatú szállodában minden szoba légkondícionált és TV-vel, mini bárral felszerelt. A recepció 24 órás, ahol csomag- és értékmegőrzéssel, és fénymásolási lehetőséggel állnak a vendégek rendelkezésére. A szálloda parkolójában elektromos autók töltésére is van lehetőség. A vendégek bőséges büféreggelit kérhetnek a szobafoglalás mellé. Vacsorához pedig a szállodától pár perces sétával elérhető Prímás Pincében van lehetőség. Az étterem étlapja sikeresen ötvözni a nemzeti hagyományokat a modern gasztronómiai elemekkel, de a Kárpát- medencei magyarság ételeinek változatosságát és nemzeti jellegét híven megőrzi.

További információ itt.

Hotel Kristály Konferencia és Wellness****, Ajka

Ajka a Dunántúli-középhegységben, a Bakonyt északi és déli részre osztó törésvonal mentén, egy nyitott félmedencében helyezkedik el. Itt a csodálatos Kristály-völgyben a település csendes, nyugodt, zavartalan részén, a Csónakázó-tó és a városi fürdő mellett található Ajka valódi ékszerdoboza a Hotel Kristály Konferencia és Wellness****. A hotel bárjában bowling, darts, biliárd és csocsó mellett finom italok is várják a vendégeket. Wellness részlege teljes kikapcsolódást nyújt a szállóvendégeknek, de a szórakozni vágyókról sem feledkeztek meg. A hotel étterme óriási hangsúlyt fektet nem csak a gasztronómiai élmények magas szintű élvezetére, hanem az alapanyagok minőségére is. Az ételek háztáji és őstermelői alapanyagokból készülnek. A hotel nem csak a pihenni vágyókat, de az üzleti úton lévőket is várja ebben a csodálatos környezetben.

További részletek itt.

Royal Club Hotel****superior, Visegrád

Visegrád Pest megyében helyezkedik el. Közkedvelt kirándulóhely és kikötőváros is egyben, egy történelmi jelentőségű település. Az alig kétezer főt számláló kisváros a Duna partján, Nagymarossal szemben, Esztergomtól mindössze 25 kilométerre található. Alig pár percnyi sétára a visegrádi-vártól és a Dunaparttól található a település egyik legújabb szállodája a Royal Club Hotel****superior. A kisebbeket játszószoba és animációs foglalkozások, a nagyobbakat a klubteremben csocsó és biliárdasztal várja. Wellness részlege igazi kikapcsolódást, pihenést és feltöltődést nyújt a vendégek számára. Éttermében és svédasztalain a hazai ízek kedvelői számtalan fogásból választhatják ki kedvencüket. Visegrád, az ezer színben pompázó Dunakanyar egyik legszebb ékköve. Ebben a csodálatos családbarát környezetben, számtalan programmal és látnivalóval várja a szálloda az idelátogatókat.

További részletek itt.

Írottkő Hotel***superior, Kőszeg

Az Írottkő Hotel***superior az egyik leghangulatosabb magyar kisvárosnak tartott Kőszeg főterén helyezkedik el, így a középkori hangulatú város minden látnivalója csupán gyalogos távolságra található a szállodától. A szobák egy része a gyönyörűen felújított ódon főtérre és a Szent Szív templomra néz, de a közeli hegyek látványában is gyönyörködhetnek a vendégek. A szálloda a -1 szintjén wellness részleggel is rendelkezik, ahol többféle szaunát is kipróbálhatnak a lazításra vágyók. Szaunázás után pedig a nagyméretű jacuzziban frissülhetnek fel. A rusztikus modern stílusban berendezett 50 fő befogadására alkalmas a’la carte étteremben a magyar konyha klasszikus fogásain túl vegetáriánus ételeket is kóstolni lehet. A szálloda különtermeiben céges vagy éppen magánrendezvények – esküvők, születésnapok, házassági évfordulók – tartására is van lehetőség.

További információ itt.

Patak Park Hotel***, Visegrád

A Patak Park Hotel*** a Dunakanyar egyik legszebb részén, az erdővel szegélyezett Apátkúti patak partján található, közvetlenül a természetben. A hoteltől tényleg csak egy karnyújtásnyira található az erdő, valamint a település történelmi látnivalói. A szálloda története 50 évvel ezelőtt egy itt álló kicsi borozóval kezdődött. A hely a mai napig ugyanannak a családnak a tulajdonában van. A Patak Park Hotel*** a környék egyetlen felnőttbarát szállodája. Az itt pihenők akár egy erdei wellness-programon is részt vehetnek a Relax Teraszon, ahol szabadtéri jacuzzi, valamint finn-, és infraszauna is taláható. A szálloda örömmel fogadja a kerékpárral érkező vagy éppen a környéken gyalogtúrázó vendégeket is. Az egykori borozóból kialakított étteremben és az ahhoz kapcsolódó patakparti teraszon minőségi alapanyagokból készített ételkülönlegességeket, hagyományos ízeket és szezonális ételeket egyaránt kóstolhatunk.

További információ itt.

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye vasárnap egy új régióban folytatódik

A szálláshelyek tesztelése novemberben az Dél-Dunántúlon folytatódik. Ebben a régióban négy ház küzd majd meg egymással a régió legjobbja címért. Most vasárnap az Éjjel-nappal Budapest sztárja Joe, vagyis Varga Miklós és párja fogja kipróbálni a kaposvári La Pergola-t, és a pécsi Fibula Residence Hotel & Wellness****-t. Ha kíváncsi vagy, hogy milyenek az új régió első szálláshelyei, akkor ne hagyd ki az adást most vasárnap 10:30-kor az RTL-en.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

A magyar Marilyn Monroe-ként is emlegetett modellből lett színésznő immár négy évtizede alkot egy párt a forgatókönyvíró Czető Bernát Lászlóval. Kiegyensúlyozott és boldog kapcsolatuknak több titka is van Kati szerint!

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...