Tudtad? Ezeknek az országoknak több fővárosa is van - Ez az oka

A legtöbben még sosem hallottunk erről, pedig így van.

A több néha jobb

A 20. században tomboló, világtérképet átalakító háborúknak, forradalmaknak és bukott birodalmaknak meglepő haszna is lett, méghozzá az, hogy az országokban fővárosok alakultak ki. David Gordon professzor leírásai alapján ugyanis 1900-ban mindössze 40 országnak volt fővárosa, 2000-re ez a szám azonban 200-ra emelkedett, mivel ekkorra már rengeteg ország kivált az egykori Brit- és Francia Birodalomból, valamint felbomlott a Szovjetunió és Jugoszlávia is. A legtöbb ország egyetlen várost választott központként, ahol a politikusok összeülnek, hogy törvényeket hoznak, valamint a fővárosokban zajlik az adott ország közigazgatása is. Néhány ország azonban úgy döntött, hogy több fővárosra is szüksége van, a döntés mögött viszont eltérő okok állnak. Az Egyesült Államok vagy Dél-Afrika esetében például a hatalomért folyó regionális tényező állhat a háttérben, a politikai tényezők azonban igen összetettek és komplexek. Az Egyesült Államok végül úgy oldotta meg a konfliktusokat, hogy megalapította Washington D.C-t, a Potomac folyó viszonylag egy fejletlen szakaszán. Ezzel szemben Dél-Afrika úgy döntött, hogy a nemzeti kormányzást három város között osztja el, ez pedig Fokváros, Pretoria és Bloemfontein városa. Fokváros a törvényhozás, Pretoria a közigazgatás, Bloemfontein pedig az igazságszolgáltatás központja lett.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lapozz a további országokért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Novemberi félidős választás miatt elég stresszes lehet az Egyesült Államok miniszterelnöke, és sokak szerint csoda, hogy még nem robbant fel Donald Trump szíve.
Lifestyle
Évtizedek óta húzódó kérdés kerül ismét reflektorfénybe: kik működtek együtt a kommunista diktatúra titkosszolgálataival? November 4-től bárki betekinthet az egykori állambiztonsági nyilvántartások...
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.