Utazás

Időjárás: most kezdődik az igazi tél, hétvégén jönnek a kemény mínuszok

Vége szakad a "langyos" télnek: komoly lehűléssel indul az új esztendő.

Nyakunkon a hideg

Mindannyian szeretnénk, ha 2021 szebb, boldogabb és sikeresebb esztendő lenne, mint a mögöttünk hagyott, 2020-as "Covid-év", de egyelőre úgy tűnik, az időjárás nem lesz túl kegyes hozzánk január első heteiben. Az legalábbis már most látszik, hogy az előttünk álló napok jelentékeny mértékben lehűtik majd a kedélyeket: a hétvégén már akár -10 fok is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzéséből. Ma túlnyomóan borult idő várható. Délutánra a Kisalföld kivételével mindenütt megszűnik a csapadék. Késő délutántól viszont ismét elered az eső a Tiszántúlon. A leghidegebb órákban 0 és plusz 5, napközben plusz 4 és 10 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet. Holnap többnyire erősen felhős, párás, helyenként ködös idő lesz, de napközben átmenetileg kissé elvékonyodik a felhőzet. Eleinte keleten többfelé, majd egyre inkább csak északkeleten, estétől pedig délnyugaton, nyugaton várható eső, az Alpokalján havas eső, a hegyekben havazás is lehet. A nyugati, délnyugati szél több helyütt megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható. Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég, napközben szórványosan, hajnalban, este többfelé várható eső, északon, északnyugaton havas eső, a hegyekben havazás is lehet. Az élénk délkeleti szél délnyugatira fordul, és néhol meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között várható.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Utazás
Sztárok
Amikor 2020 elején Harry herceg és felesége, Meghan Markle bejelentették visszalépésüket, II. Erzsébetet nem csupán uralkodóként, hanem nagymamaként is mélyen megrendítette a döntés.
Sztárok
Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr. közel három évtizede kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, és még mindig akkora köztük a szerelem, mint kapcsolatuk hajnalán.
Lifestyle
Neked is ismerős az a helyzet, amikor kisbabád vagy a gyermeked azonnal hangos sírásba kezd és nyugtalanná válik, ha elmozdulsz mellőle? Ne aggódj, nincsen semmi komoly baja, ez csupán a szeparációs...
Sztárok
A legendás színésznőnek, Elizabeth Taylornak 10 unokája született, akik mind rendkívül büszkék arra, hogy a csodálatos díva leszármazottai – ezt pedig a saját életük is jól példázza.
Lifestyle
A legtöbb hűtőhiba nem gyári hiba, hanem otthoni figyelmetlenség miatt történik – mutatjuk, mire érdemes odafigyelni.
Egészség
Van itt néhány félreértés a sóval kapcsolatban, és ezt az influenszerek el is kezdték meglovagolni, csak az a baj, hogy hibásan.