Van pozitív hatása is a koronavírusnak? Ezt tette a természettel 2 hét karantén

Újraéledt a természet

A legnagyobb változás a vizek és a levegő szennyezésének arányaiban mutatkozott meg: Kínában jelentősen csökkent a szmog, ami annak köszönhető, hogy számos gyár bezárt a karantén idejére, ezen kívül pedig korlátozásokat vezettek be a tömegközlekedésben is, de jóval kevesebb az autó is az utakon. Ez pedig azt eredményezte, hogy már egy hónap elteltével is lényegesen javult a levegő minősége. Vuhanban, a világjárvány kiindulásának centrumában szintén pozitív hatása volt a kényszerleállásnak, ami sokkal élhetőbb környezetet teremtett az embereknek.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Azt nem tudni, mennyi ideig tartanak majd a szigorú óvintézkedések, de egyes kutatók szerint akár hosszabb távú pozitív hatásokról is szó lehet, például csökkenhet a légúti megbetegedések száma az országban – persze kérdés az, hogy mikor tér minden vissza a normál kerékvágásba, és mikor múlik majd el az a jótékony környezetre gyakorolt hatás, ami a járványnak volt köszönhető.

Cikkünk még nem ért véget, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Már 1977 óta tart a csillagközi tér felé a Voyager–1, amivel a földönkívülieknek is üzentünk.
Lifestyle
Sokan hisznek abban, hogy születésünk időpontja nemcsak a csillagjegyünkről, hanem a személyiségünkről is sokat elárul. A spirituális tanok szerint a születési hónap azt is megmutathatja, melyik az a...
Sztárok
Leonardo DiCaprio éppen cigit tarhált egy másik világsztártól tiniként, miközben az anyja elől bujkált.
Lifestyle
Egerek és más rágcsálók jelentek meg a ház körül? Mielőtt drága irtószerekhez vagy csapdákhoz nyúlnál, érdemes kipróbálnod egy egyszerű, olcsó módszert, amelyet egyre többen ajánlanak.
Lifestyle
A legtöbben most kezdik kivenni a nyári szabadságaikat, de rengetegen nem tudják, mennyivel gazdálkodhatnak, és hogy működik ez konkrétan.
Home&Design
Sokáig megkérdőjelezhetetlen kedvenc volt, most azonban egy új burkolat látványosan átveszi a helyét az otthonokban. Nemcsak szebbnek tartják, hanem praktikusabbnak is – és egyre többen esküsznek rá.