Van pozitív hatása is a koronavírusnak? Ezt tette a természettel 2 hét karantén

Fellélegezhetnek az olaszok is
Nemcsak Kínában javult a helyzet, hanem Olaszországban is – abban az országban, ahol a járvány szintén rengeteg áldozatot szedett. A kormány intézkedéseinek köszönhetően viszont itt is csökkent a légszennyezettség, ami már az űrből is jól látható. A felvételek azt bizonyítják, hogy a koronavírus-járvány mindenképpen jót tesz a klímának, amire az emberek eddig talán nem figyeltek oda kellő mértékben.
Velencében rég nem látott tisztaságú a csatornák vize, annyira, hogy szinte egészen az aljáig lelátni, ahol a különböző halakat úszkálnak – erre pedig régen volt példa a népszerű turistacélnak számító városban. Persze nem arról van szó, hogy a vízminőség ugrásszerűen javult volna, mindössze annyi történt, hogy a forgalom leállásának köszönhetően leülepedett az üledék a meder aljára.
Szardínia kikötőiben is tapasztalható a változás, ugyanis újra megjelentek a delfinek Cagliari kikötőjében, ezt pedig szintén arra vezetik vissza a szakértők, hogy csökkent a különböző szennyezések mértéke.
Muszáj felfedezned őket, mielőtt idegen országba utaznál.

























