Utazás

Elutaznál, de nem mersz? Íme az úti célok, ahol nem kell tartanod a koronavírustól

Minden visszatérítendő, nincsen pénzügyi kockázat

A most következő időszakban különösen megéri, ha utazási irodánál foglaljuk le a nyaralásunkat, az irodáknak ugyanis kötelezettsége a foglalás teljes díját visszatéríteni, amennyiben azért mondjuk vissza a megvásárolt utazási csomagot, mert a Külügyminisztérium a célországot a „nem javasolt” kategóriába helyezte. Hogy jelenleg mely országok szerepelnek a „nem javasolt” listán, arról a Konzuli szolgálat honlapján is tájékozódhatunk. Ez a gyakorlatban tehát azt jelenti, hogy az utazási irodáknál semmiképp nem vállalunk anyagi kockázatot. Ha viszont saját szervezésben utazunk, súlyos százezreket bukhatunk például egy vissza nem térítendő repülőjegyen.

„Fontos, hogy akárcsak a szállás, az utasbiztosítás is jóval kedvezőbb áron elérhető az irodáknál. Ha például Amerikába utazunk, muszáj szem előtt tartanunk, hogy a minőségi orvosi ellátás csillagászati árakon történik, a biztosítás ezért kötelező! Irodán keresztül foglalva rengeteget spórolhatunk rajta” – mondja Veronika, aki azt is elárulja: az utasok hozzáállása alapvetően bizakodó. „Jelenleg sokan abban reménykednek, hogy amint beköszönt a jó idő, a koronavírus is az influenzához hasonlóan elcsitul majd. Mindenkinek azt tanácsoljuk, ne aggodalmaskodjunk előre, várjuk ki, hogyan alakul a helyzet” – zárja a szakértő.

Ha kifogod a jóidőt, mindenféleképpen tölts időt a szabadban, és válogass kedvedre a legvonzóbb helyszínek közül!

Leadfotó: Pixabay, Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Kamilla királyné, ahogy a brit királyi család minden tagja, igencsak nehéz időszakon megy keresztül, bár próbálja megőrizni az összeszedettség látszatát, a testbeszéd szakértő szerint nagyon...
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.