Utazás

Mi lesz ebből? Joe Biden megengedte, hogy az ukránok nagy hatótávolságú amerikai rakétákkal lőjenek orosz célpontokra

Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta, hogy az ukrán haderő mélységi támadásokat hajtson végre oroszországi célpontok ellen amerikai fegyverzet bevetésével.

Végül feladta ellenkezését az amerikai elnök

A döntés révén Ukrajna hadserege felhasználhatja az Egyesült Államok által rendelkezésére bocsátott nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszereket (Army Tactical Missile Systems - ATACMS) Oroszország területén belüli célpontok ellen.

A magas rangú kormányzati tisztségviselők az amerikai médiumoknak arra is utaltak: Joe Biden januárban távozó elnök több hónapon át tartó ellenkezésének feladása összefügg azzal, hogy a közelmúltban észak-koreai katonák is bekapcsolódtak az orosz-ukrán konfliktusba az orosz fél oldalán - írja az MTI.

Amerikai hírszerzési értesülések szerint mintegy 12 ezer katona érkezett Észak-Koreából Oroszország kurszki régiójába, amelynek egy részét az ukrán haderő tartja ellenőrzése alatt. A térségbe egyben 50 ezer orosz katonát vezényelt a moszkvai hadvezetés az ukránok meglepetésszerű nyári offenzívája nyomán.

Joe Biden a korábbi hónapokban azzal érvelt, hogy Egyesült Államok által szállított nagy hatótávolságú eszközök bevetésének engedélyezése a háború eszkalálódásához vezet, miközben komoly nyomás nehezedett az amerikai elnökre Kijev és több nyugati főváros felől arra hivatkozva, hogy Ukrajna számára a háború elvesztésébe kerülhet a korlátozás fenntartása.

Donald Trump megválasztott amerikai elnök stábja egyelőre nem fűzött megjegyzést a januárban távozó adminisztráció döntéséhez. Mint ismert, Trump a választási kampány idején azt ígérte, hogy "egy napon belül" megoldást találna a háború lezárására, ám ennek részleteit nem fejtette ki.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Az amerikai adminisztráció nyáron már hozzájárult ahhoz, hogy az ukrán katonaság közvetlenül a határ mentén fekvő orosz területeken bevessen az Egyesült Államok által szállított fegyverzetet.

Joe Biden és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptemberben Washingtonban tárgyalt, amikor az ukrán államfő bemutatta "béketervét", amelynek része volt oroszországi célpontok támadhatósága. Amerikai kormányzati források szerint Volodimir Zelenszkij célpontok lehetséges listájával érkezett az amerikai fővárosba, amelyek ellen az oroszországi mélységi támadásokat végrehajtanák.

Amerikai tisztségviselők közlése szerint időközben Oroszország a legértékesebb katonai eszközeit, amelyek lehetséges célpontnak számítanak, áttelepítette az ATACMS rakétáinak 300 kilométeres lőtávján kívüli területekre.

Donald Trump megválasztott amerikai elnök stábja egyelőre nem fűzött megjegyzést a januárban távozó adminisztráció döntéséhez. Mint ismert, Trump a választási kampány idején azt ígérte, hogy "egy napon belül" megoldást találna a háború lezárására, ám ennek részleteit nem fejtette ki.

Egy internetes fogadóirodánál Trump győzelmére megjátszott nagy összegű fogadással 85 millió dollárt nyert egy francia állampolgár a november 5-i amerikai elnökválasztáson – közölte az esélyelemzéssel foglalkozó, blokkláncüzletágra szakosodott amerikai Chainanalysis cég.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!