Utazás

Joe Biden: "Minden lényeges és értékes dolog Budapestről ered"

Hazánk az amerikaiak szemével

Ritch úgy fogalmazott, a magyar főváros, Budapest hangulata számára kísértetiesnek tűnt, mégpedig a levert 56-os forradalom - ekkor még nem is annyira távoli - emléke miatt. Alan Hardy amerikai diplomata, a nagykövetség akkori politikai tisztviselője szintén Bidennel tartott Magyarországra, ő így emlékezett vissza a hazai viszonyokra: „Bármelyik magyarral leülhettél úgy beszélgetni, hogy miközben fegyelmezetten felmondta neked a létező összes szovjet álláspontot, szavak nélkül is képes volt a tudtodra adni, hogy egy szót sem hisz el az egészből. Ez sok mindent megtanított nekem általában az emberekről és az olyan elnyomás alatt élő országokról is, mint Magyarország.”

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
T. Danny, azaz Telegdy Dániel többszörösen bebizonyította, hogy nagy tehetséggel áldotta meg a sors: rapperként sikert sikerre halmoz, a Dancing with the Stars negyedik évadában pedig azt is...
Sztárok
Bradley Cooper ma már óriási hírnevet tudhat magáénak szerte a világon, de gondoltad volna, hogy karrierje kezdetén még hazugságokhoz is folyamodott, hogy megkaphasson egy szerepet? Méghozzá nem is...
Utazás
Már lehet pályázni az Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre. A szerencsések ingyen utazhatják be az egész kontinenst!