Utazás

Íme a tökéletes fesztivál nyugalomra vágyóknak és családosoknak

Idén is megrendezik a Kőfesztet a Káli-medencében augusztus elején.

A nyugalom fesztiválja

Az ötnapos fesztiválon fellép mások mellett Pál István Szalonna és Demjén Ferenc és a fesztivál ad otthont a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának – áll a szervezők által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.

A programsorozat a Káli-medence tíz településén – Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Ábrahámhegyen és Monoszlón – várja az érdeklődőket augusztus 3. és 7. között.

Nemcsak színesz zenei műsorpaletta, de kiállítások is várják a közönséget: Vollein Ferenc festményeiből, valamint Kulcsár István és Steindl Gabriella fotóiból is nyílik tárlat.

A legkisebbeknek mesemondással, kézműveskedéssel, dúdoló programokkal és lovagoltatással készülnek a szervezők, de lesznek nomád harci bemutatók, cirkuszi és vándorjátékok, valamint geotúra is várja a résztvevőket.

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja több, mint 2000 programmal és 40 helyszínnel várja a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 22 és 31. között.

Leadfotó: Kőfeszt/Facebook

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...