Utazás

Imádják a charterjáratokat a magyarok: Ez a kedvenc úticélunk, ha nyaralásról van szó

Az idei év várhatóan még a turisztikai csúcsesztendőnek számító 2019-eshez képest is jobb lesz, köszönhetően a magyarok töretlen utazási hajlandóságának - leginkább külföldre. A piacvezető utazási iroda immár Ománba is indít charterjáratokat novembertől. Idén az utazási irodák kiemelkedő forgalmat érhetnek el, a magyar utazók ugyanis szívesen választották úticélként a kedvelt mediterrán üdülőhelyeket a nyáron.

Ez az ország a magyarok toplistás úticélja

"Mi magunk is kicsit meglepődtünk a tavaly téli előfoglalási akcióink sikerén, hiszen részben ennek köszönhető, hogy idén júliusra 95%-os telítettséget értek el charterjárataink, s ez az arány jellemző volt egészen a szeptemberi szezonvégig" – mondta Termes Nóra, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója. A vállalat hetente 20 chartergépet indított idén nyáron, járatonként átlagosan 180 fővel, emellett pedig további három, 70 fő utaztatását lehetővé tevő buszuk is járta a görögországi célállomásokat. Ez az ország vezeti most a turisztikai toplistát, részint annak is köszönhetően, hogy nemcsak három szárazföldi pihenőhelyre, de további hét szigetre is viszik a nyaralni vágyókat. Az ezüstérmes idén Törökország lett, annak is főként az all inclusive, sok programlehetőséggel tarkított kínálata, de újból sláger Spanyolország is a maga mediterrán szigetcsoportjaival és közkedvelt üdülőterületeivel.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk
Forrás és fotó: IBUSZ

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...
Lifestyle
A "loud budgeting" az a trend, aminek következtében könnyedén és szorongásmentesen meg tudjuk kímélni a pénztárcánkat, és még a barátokkal töltött időről sem kell lemondani!
Fashion&Beauty
Itt az ideje, hogy elcsomagold a szürke és a bézs színű pulóvereidet, ugyanis minden jel arra mutat, hogy véget ért a csendes luxus időszaka, és ismét hódítanak a feltűnő darabok, úgyhogy itt az...
Egészség
A dió igazi őszi termék, ami sokkal egészségesebb, mint azt sokan gondolják.
Sztárok
Lehet sokaknak elég furcsa ez, de Borbás Marcsi elég jóban van az exével.
Egészség
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.