Utazás

Varázslatos fotóval ünnepelték a Hubble űrteleszkóp születésnapját

Harminchét éve épült meg a teleszkóp

Az egyik elképzelés alapján a galaxiscsoportban a sötét anyag is jelentős mértékben közreműködik: ha sok a sötét anyag, akkor az egymáshoz közel került galaxisok esetében az egy nagy, közös felhőt alkot, s a galaxisok mozgását ez fogja irányítani. A sötét anyagon át keringő galaxisok a súrlódás hatására lelassulnak, veszítenek energiájukból, majd egymásba roskadva egyesülnek, ez esetben kb. egymilliárd év múlva. Az összeolvadásuk végeredménye egyetlen hatalmas elliptikus galaxis lesz.

A csillagászok e galaxisokat nemcsak a látható fény, hanem más, például rádió-, infravörös- és röntgentartományokban is megvizsgálták. A rádiótartományú mérésekből kiderült, hogy szinte mindegyik középpontjában található egy-egy szupernagy tömegű fekete lyuk, az infravörös mérések pedig arról tanúskodnak, hogy csillagkeletkezés is zajlik, a röntgen pedig azt árulta el, hogy jelentős mennyiségű forró gáz vesz részt e galaxisok interakciójában.

A Hubble űrteleszkóp építésére az amerikai Kongresszus 1977-ben szavazta meg az anyagi forrásokat, a munkálatok 1979-ben kezdődtek meg, 1985-re fejeződtek be. A fellövés a következő évre volt kitűzve, de a Challenger 1986-os katasztrófája miatt az űrrepülőgép-programot évekre leállították, így a szerkezet csak 1990. április 24-én indulhatott a kozmoszba a Discovery fedélzetén.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az amerikai űrhivatal InSight nevű, a vörös bolygón tevékenykedő űrszondája több felvételt is készített a szemkápráztató marsi napfelkeltéről. A NASA szakemberei egyetlen videóba sűrítették a lebilincselő anyagokat.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!