Utazás

Hétvégén szinte beköszönt a tavasz - Igazi kiránduló idő vár ránk

Szombati előrejelzés

Délelőtt általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, délutántól már csökkenhet az erősen felhős területek aránya, hazánk nagy részén kisüthet hosszabb-rövidebb időre a nap. A délelőtti órákban a középső és déli területeken elszórtan előfordulhat kisebb eső. Délutántól már nem valószínű csapadék. Estétől ismét sokfelé képződhet köd. Az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül a délkeleti szél. A csúcshőmérséklet általában 7 és 14 fok között alakul, ezen belül délnyugaton mérhetik a magasabb értékeket, ugyanakkor a tartósabban felhős, párás részeken 3, 6 fok valószínű.

Vasárnapi időjárás

Éjjel, reggel sokfelé számítani kell ködre, illetve rétegfelhőzetre, amelynek nagy része napközben feloszlik. Emellett délelőtt kevesebb, délután több helyen hosszabb-rövidebb napsütés is várható. Estétől ismét kialakulnak és terjeszkednek a ködfoltok. Számottevő csapadék nem valószínű, de elvétve előfordulhat szitálás. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +4, a maximum-hőmérséklet általában 7 és 14 fok között alakul, de a tartósabban ködös helyeken csupán 3, 6 fokot mérhetnek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A magyar tengert mindenki szereti, de nem sokan ismerik egészen jól.

Leadfotó: 123RF.com Fotó: 123RF.com Forrás: met.hu

Oldalak

Utazás
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...