Utazás

A legrémisztőbb szovjet X-akta: ez végezhetett 60 éve a diákokkal az Urálban

Tudományos magyarázatok

Egy svéd-orosz expedíció 2019-ben megismételte a túrát, és a következőképp rekonstruálta a történteket. Az időjárási körülmények lehetővé tették, hogy az éjszaka során hatalmas energiával fújó – úgynevezett katabatikus szelek – zúduljanak le a lejtőn a hegytetőről. A túrázók megijedtek a lehetőségtől, hogy a hirtelen feltámadó erős szél velük elsodorja sátrukat. Gyorsan cselekedtek: felvágták a sátrat, kirohantak (amilyen ruhában épp voltak), havat hánytak a sátorra, hogy ne vigye el a vihar, majd a közeli fák között kerestek menedéket a szél elől. Szorosan egymás mögött mentek, hogy melegítsék egymást. A fenyőfa ágaiból két ideiglenes menedéket készítettek, ahol szorosan összebújtak, ám sajnos túl hideg volt, így kihűltek. Az ideiglenes menedékek később rájuk dőltek, ez okozta a töréseket. Az égési sérülésekért az erős szélben sikertelen tűzcsiholási kísérletek a felelősek, a hiányzó testrészekért pedig dögevő állatok. A radioaktív nyomok a labormunkából maradhattak: a túrázók a szverdlovszki műszaki főiskolán tanultak, többen közülük atomfizikát. Egy másik érdekes magyarázat szerint a túrázók egy ritka aerodinamikai jelenség, Kármán-féle örvénysor miatt hagyták el a sátrat: a domborzati viszonyok olyan szélörvényeket hoztak létre, amelyek infrahangot produkáltak, amitől pánikba estek, és menekülni kezdtek. A Gyatlov-hágó persze messze nem az egyetlen rejtély, ami még megoldásra vár. Január 14-től a HISTORY új műsorában a Star Trek Kirk kapitánya, William Shatner kalauzolja el a nézőket megmagyarázhatatatlan esetek, furcsa épületek, szokatlan természeti jelenségek és legendás lényekről szóló hiedelmek nyomába.

Leadfotó, fotó: HISTORY / Prometheus Entertainment

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...