Megunta a dugót, kiszállt a kocsijából és egy aligátorokkal teli folyóba vetette magát a férfi - Videó

Másfél órán keresztül úszott, közben végig imádkozott
"Amint belecsapódtam a vízbe, a szám felrepedt, és megsérült a bal karom. Megpróbáltam kiúszni a partra, de túl erős volt az áramlás. Másfél óra múlva már nagyon belefáradtam az úszásba. A bal karom megsérült. A hátamra fordultam, a jobb kezemmel és a lábammal toltam, valahányszor alámerültem. Egész idő alatt imádkoztam" - elevenítette fel a katasztrófafilmbe illő fordulatokat Jennings. Végül sikerült az árral szemben úsznia, és egy kis sziget partján kötött ki. Innen továbbhaladva nemsokára elérte a szárazföldet, ahol már tárt karokkal várták a rendőrök. Azonnal őrizetbe vették a fiatal férfit, aki azóta már ezerszer megbánta meggondolatlan tettét.
"Bűncselekménnyel és néhány más dologgal is megvádoltak. Őrültség volt, amit tettem. De miután rájöttem, hogy rossz ötlet volt, túlélési üzemmódba kapcsoltam" - nyilatkozta a fiatalember, aki azt is hozzátette: soha többé nem szeretne úszni.
Khory Vaughan, Jennings barátja, aki szemtanúja volt az eseményeknek és a csobbanást megörökítő videót is rögzítette, ezt mondta az esetről: "Ismerjük a vizet és a környéket, de nem hiszem, hogy felkészült arra, ami ezzel járt".
A St. Martin megyei seriffhivatal kijelentette: Jenningset rongálás és magánlaksértés vádjával idézték be.
Fotó: 123rf
Az öt és fél éves Noel halálmegvető bátorságról és csodálatra méltó lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot. Szívszorító történet következik.























