Utazás

Egy Földhöz hasonló bolygóra bukkantak a tudósok, ráadásul nincs is messze tőlünk

Az egyik legközelebbi exobolygót fedezték fel a szakemberek, melyen ugyan extrém magas hőmérséklet uralkodik, ezért valószínűleg nem lakható, tanulmányozása viszont így is felettébb izgalmas lehet.

Egy különleges exobolygó

Egy, a mi Földünkhöz meglepően hasonló planétára bukkantak a csillagászok, ráadásul a bolygó relatíve közel helyezkedik el a Naprendszerhez. A Gliese 486 b névre keresztelt égitestet egyébként az úgynevezett szuperföldek (a Földünknél nagyobb tömegű, felépítésében mégis hasonló planéták) közé sorolták, és annak ellenére is értékes tapasztalatokkal gazdagíthat a kutatása, hogy kifejezetten mostoha körülmények uralkodnak rajta: rendkívül száraz és forró, akár a Vénusz, felszínét pedig feltehetően lávafolyamok boríthatják. Tömege a Földének 2,8-szorosa, s a kék planétától mintegy 26,3 fényévnyi távolságra található, ami egyúttal azt jelenti, hogy a Gliese 486 b az egyik legközelebbi exobolygó. Egy vörös törpe körül kering, amely kisebb méretű, hűvösebb és kevésbé fényes, mint a Nap, sőt tömege is csupán mintegy egyharmada központi csillagunkénak. A Gliese 486 b nagyon közel helyezkedik el a csillagához, ezért folyamatos és igen erőteljes sugárzásnak van kitéve. Felszíni hőmérséklete megközelítheti a 430 Celsius-fokot, felszíni gravitációs ereje pedig 70 százalékkal erősebb, mint a Földé.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...